Nagy sikere volt az olimpiai lángnak a hagyományos Olimpiai Napon, amely a Csallóközi Olimpiai Klubnak köszönhetően jutott el a városba.
Keresés
EP-választás: Még pénteken is lehet kérni választói igazolványt
Még a pénteki napon is lehet kérni választói igazolványt, amellyel bárhol az országban lehet szavazni az az EP-választáson. Az önkormányzat ügyfélfogadási időben megvárásra kiállítja az igazolványt, és meghatalmazott személy is elintézheti, a kérvényező adatait kell megadni – tájékoztatott a honlapján a belügyminisztérium.
A Duna áradása Dunaradványtól a komáromi Vág-hídig (GALÉRIA)
A legtöbb helyen a Duna vízszintje már elérte a töltés alját, de vannak olyan szakaszok, ahol még ezt sem tapasztalni.
Hat szlovák film megy Annecybe
Rekordszámú hazai alkotás vesz részt az idei Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon: június 9. és 15. között hat szlovák és koprodukcióban készült alkotás, köztük két nagyjátékfilm és négy rövidfilm lesz látható a világ egyik legrangosabb animációs fesztiválján.
Emberölés miatt nyomoz a rendőrség a Kis-Dunában talált holttest ügyében
Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség a Kis-Dunában csütörtökön talált holttest ügyében – tájékoztatta a TASR-t Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Yungblud, a Z-generáció hangja Pozsonyban és Budapesten
Vasárnap a Budapest Parkban, hétfőn pedig a pozsonyi A4 Stúdióban lép fel napjaink egyik legizgalmasabb brit előadója, akit nem feltétlenül albumai alapján ismernek, mivel inkább külön kiadott számokban gondolkodik, ahogy azt manapság kell.
Kaliňák a Fico-beszéd kapcsán ismét a sajtót és az ellenzéket bírálta
A miniszterelnök-helyettes újabb negatív kritikával illette az ellenzéket és a médiát Robert Fico kormányfő beszédével kapcsolatosan.
Felkerült az olimpiai ötkarika az Eiffel-toronyra
Ötven nappal a játékok kezdete előtt felkerült az olimpiai mozgalom leghíresebb jelképe, az ötkarika Párizs ikonikus épületére, az Eiffel-toronyra.
Sofőrök, figyelem! Komoly akcióra készül a rendőrség pénteken az utakon!
Különleges közúti ellenőrzést tartanak az egyenruhások a Nyitrai járásban.