A Renault újabb autóval bővítette ki villanyautóinak kínálatát. A Megane után már a Scenic is elektromos meghajtású. Legnagyobb előnye a márka képviselői szerint az, hogy egyetlen feltöltésre több mint 600 kilométert is megtehetnek vele. S bár teljes újdonságnak számít, a szakértőket már meggyőzte, hiszen sikerült elnyernie az Év Autója díjat.
Keresés
A plug-in hybrid Toyota C-HR egyszerre vonzó és gazdaságos
A Toyota számára az eredeti Toyota C-HR egy úttörő jármű volt, amely kívül-belül szokatlan formáival és prémiumkategóriás minőségével sokak számára vonzóvá tette az eredetiség érzését. A 2017-es bevezetése óta közel 900 000 darabot adtak el belőle Európában. Az új Toyota C-HR elődje nyomdokaiban haladva még eredetibb és még kényelmesebb.
Azahriah triplázása 2 milliárdos bevételt hozott
A Supermanagement ügyvezetője és projektmenedzsere a hvg360-nak adott interjút Azahriah három Puskás-koncertjéről, a bulikat megelőző kihívásokról, valamint az anyagiakról.
79 évesen elhunyt Milan Urbáni, a HZDS volt képviselője
79 éves korában hétfőn elhunyt Milan Urbáni, a HZDS volt képviselje, a mozgalom egykori alelnöke. A hírt fia, Rastislav Urbáni erősítette meg.
HORROR: Kinyílt a jármű ajtaja a kanyarban, az útra zuhant egy 12 éves fiú
Nem használt biztonsági övet.
58. ONF: a sokszínűség jegyében
Június 14–16. között rendezték idén a Országos Népművészeti Fesztivált Zselízen. Az idő ezúttal kegyes volt a résztvevőkkel. A sokszínű forgatagban több hazai és külföldi együttes is megfordult.
Eltűnt! Szombaton látták utoljára a 15 éves Marošt
Segítsen megtalálni!
Észak-koreai katonák átlépték a Korea-közi határt, Szöul véletlennek minősítette az esetet
Átlépte több tucat észak-koreai katona a két Koreát elválasztó katonai demarkációs vonalat kedden, majd a dél-koreai határőrök figyelmeztető lövései nyomán visszatértek a határ északi oldalára. Szöul az incidenst véletlennek minősítette.
Nem műtik meg Mbappé törött orrát
Nem műtik meg Kylian Mbappét, akinek hétfőn, az osztrákok ellen 1–0-ra megnyert csoportmérkőzésen tört el az orra a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
NBA – Bajnok a Boston
A Boston Celtics nyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjét: a Dallas Mavericks elleni, hétfő esti 106–88-as sikerrel 4–1-re győzött a párharcban.