Újabb 60 napra meghosszabbította kedden a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az amerikai-brit kettős állampolgárságú Andrew Tate influenszer és testvére, Tristan Tate hatósági felügyeletét, akik ezt követően távoztak Romániából, mivel a vádhatóság februárban már feloldotta az ország elhagyására vonatkozó korábbi tilalmat.
Keresés
KVÍZ: 10-ből 8-an nem tudják teljesíteni – a világtörténelem legfontosabb évszámairól kérdezünk
Szedd össze a tudásod, és próbáld meg.
Törékeny csodák az érsekújvári Thain-múzeumban: Kremmer Dezső bényi műhelyéből (GALÉRIA)
A tojás emberemlékezet óta a tavasz beköszöntéhez kapcsolódik, az új élet kezdetét, a termékenységet jelképezi. A hímes tojás pedig a húsvéti asztal elmaradhatatlan dísze. A Thain János Múzeum munkatársai húsvétváró, valamint az egyik legnagyobb keresztény ünnepre hangolódó kiállítással kedveskednek a közönségnek.
FOTÓK: Katasztrófa Mianmarban – pusztító földrengés rázta meg az országot
Mianmarban pusztító, 7,7-es erősségű földrengés volt, amely már több mint 2700 ember életét követelte, és legalább 4500-an megsérültek.
Duda és Pellegrini egyetért abban, hogy tartós békére van szükség Ukrajnában
A szlovák és a lengyel államfő egyetért abban, hogy fenntartható békére van szükség Ukrajnában. Kedden, az Andrzej Duda lengyel elnök búcsúlátogatása alkalmával tartott sajtótájékoztatón mondták ezt a Magas-Tátrában. Peter Pellegrini úgy fogalmazott, egyelőre nincs konkrét terv ennek elérésére.
Saját fia találta meg Jánt, akivel medve végzett
A természetvédő hatóság jelentése szerint egy 59 éves gyetvai férfi, Ján vasárnap este tűnt el, és végül holtan találták meg egy erdős területen.
Sínekre feküdt egy nő, elgázolta a személyvonat
A baleset miatt leállították a vasúti közlekedést.
Négy életrajzi film készül a Beatles-fiúkról
Sam Mendes, az Amerikai szépség és az 1917 Oscar-díjas rendezője a Beatles mind a négy tagjáról készít egy-egy életrajzi filmet. Az egyedülálló vállalkozást a Sony finanszírozza és forgalmazza majd. Tavaly még 2027-re ígérték a bemutatót, amely egy évet csúszik, de a négy gombafejűt már megtalálták.
Egyre több álhír terjed a száj- és körömfájásról, ezek pedig a járványkezelést is megnehezítik
A száj- és körömfájás szlovákiai megjelenése hasonló helyzetbe hozta a Robert Fico (Smer) vezette kabinetet, mint amilyenben Igor Matovič és Eduard Heger kormánya volt a világjárvány idején. A politikusok ezúttal is álhírek egész sorával szembesülnek, amik a szakértők hozzáértését, de a bevezetett intézkedések hatékonyságát is megkérdőjelezik.
Kína hadgyakorlatokat tartott Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai hadsereg kedden.