Horvátországban tavaly nőtt a külföldi turistáktól származó bevétel, amely elérte a 14,97 milliárd eurót, ami 2,7 százalékkal, azaz 388,6 millió euróval több, mint 2023-ban volt – írta kedden a Jutarnji List című napilap a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
Keresés
Botladozó magyar gazdaság, erősödő politikai agresszió
Elbukott a repülőrajt, erőteljesen lefelé módosította az Orbán-kormány az idei gazdasági előrejelzését. Az infláció viszont meglódult, ezzel párhuzamosan a Fidesz által gerjesztett hétköznapi agresszió is erősödik.
FOTÓK: Kiválasztották a világ legszebb tavait – íme az első tíz
A világ tavai évezredek vagy akár évmilliók során zajló természeti folyamatok eredménye.
Tej volt és tej lesz – biztonságos a szlovákiai tej fogyasztása, állítja a tejipar
A tejtermelők és a tejipar képviselői óva intenek a pasztörizálatlan tejtermékek fogyasztásától, de hangsúlyozzák, hogy az ipari körülmények között hőkezeléssel feldolgozott tejtermékek továbbra is biztonságosak. A farmokra látogatók számát korlátozták, és az is előfordulhat, hogy a gazdaságok területén biztosítanak szállást az ott dolgozóknak.
Ismét hidat foglaltak a Pride betiltása ellen tüntetők Budapesten
Jövő hétre egy egész napig tartó lezárást jelentettek be.
A kormány spórolás helyett a minisztériumok alkalmazottainak listáját bővíti – új államtitkár érkezhet az oktatási tárcához
A kormányválságot lezáró minisztercserék után az államtitkárok áthelyezésén a sor. Alig néhány nappal azután, hogy a beruházási tárca eddigi államtitkárát, Michal Kaliňákot a belügyminisztériumba költöztették, most a sportminisztérium egyik eddigi tisztségviselőjének alakítanának ki új pozíciót.
FOTÓ: Jövőnek szánt üzenetet találtak egy fáraó sírjában
2015-ben a cseh egyiptológusok jelentős sikert értek el, amikor Kairótól mintegy 25 kilométerre, Abúszír régészeti lelőhelyén egy hatalmas sírra bukkantak. Ez a 30 méter hosszú építmény, amelyhez egy tágas udvar és egy kőkápolna is tartozott, Khentkausz III. királynőé volt, aki időszámításunk előtt a 24. században élt.
Száj- és körömfájás: Dunakilitin is kitörhetett a járvány
A telep, amelyen a megbetegedés jeleit mutató állatokat azonosították, a szlovák-magyar határtól csupán néhány kilométerre fekszik.
FOTÓK: Egyeseknek paradicsom, másoknak sivár pokol – a világ legcsúnyább városai
A nyári turisztikai szezon közeledtével egyre több úticél-ajánlás születik. Ám nem minden város gyönyörű a látogatók szerint. A The Frugal Expats összeállítása Reddit-vélemények alapján rangsorolta a világ legcsúnyább városait.
A leggazdagabb oroszok vagyona 11,57 milliárd dollárral nőtt az év eleje óta
Oroszország leggazdagabb üzletembereinek vagyona 11,572 milliárd dollárral nőtt 2025 eleje óta – derül ki a Bloomberg milliárdosok indexéből, amelyet elsősorban a cégek részvényeinek értéke alapján számítanak ki.