2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat Magyarországon. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Keresés
Veszélyes lehet a félbe vágott dinnye fogyasztása!
Az árak elszabadulásával gyakorta csak félbe vágott dinnyét viszünk haza, de mindez nem a legbiztonságosabb módja a nyári gyümölcs elfogyasztásának.
Fogytán vannak a 0-Rh-negatív vérkészletek
Fogytán vannak a 0-Rh-negatív vérkészletek – tájékoztatott a közösségi hálón a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat (NTS), és arra kéri az ilyen vércsoportú embereket, hogy menjenek el vért adni.
Elítéljük vagy felnézzünk rá?
Ne csodálkozzanak, ha idegenül cseng önöknek Hancsovszky Béla neve. Akkor sem, ha Tornalja környékén élnek. Akkor sem, ha helytörténészek vagy történelemtanárok. Erről az ügyről évtizedekig nem volt szabad beszélni, és a gömöri ember engedelmes fajta. Idén ősszel azonban minden kiderül. Vagy mégsem?
Agyvérzést kapott egy kétéves kislány, akit mostohaapja rendszeresen kínzott
Hónapokon át brutális módon bántalmazta nevelt lányát egy nyugat-szlovákiai férfi.
Több ország és nemzetközi szervezet is elítélte a kijevi gyermekklinika elleni rakétatámadást
Több ország, köztük Litvánia, Olaszország, Csehország, illetve az Európai Unió és az ENSZ is elítélte hétfőn a legnagyobb kijevi gyermekklinikát ért orosz rakétatámadást.
Elmerült a Hernádban egy férfi, fia végignézte a haláltusáját
Tragédiával végződött a könnyed nyári fürdőzés.
Meghalt egy férfi, miután vihar idején a fejére esett egy faág
Megvan az idei viharszezon első áldozata.
Bottal érkezett a merénylet utáni első kormányülésére Robert Fico (FOTÓK)
Egészségügyi szempontból továbbra sincs százszázalékos állapotban a kormányfő.
Gyengült kedd reggelre a forint
Gyengült a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.