Fordítson időt az egyik legfontosabb szerv tehermentesítésére. Az is lehet, hogy a máj már régóta tudatja önnel, hogy nem figyel oda rá.
Keresés
Közegészségügyi Hivatal: A hőségben nem szabad megfeledkezni a megfelelő folyadékbevitelről
Amikor kánikula van, az embernek legalább másfél–három liter folyadékmennyiségre van szüksége. A gyerekeknek kínálgatni kell a vizet, mivel még tökéletlen a szomjérzetet működtető rendszerük. A napi folyadékpótlásra az időseknek is oda kell figyelnie, mert a szervezetük kevesebb vizet tartalmaz – figyelmeztettek a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szakértői.
Kalóriaégetés nassolás után? Mutatunk néhány tippet!
A különböző tevékenységek különböző erővel indítják be az anyagcserét. Számoljuk ki, hogy a sütievés, vagy egy gyorséttermi fogyasztás után mi a legjobb kalóriaégetés.
Büntetés nélkül megúszta a forgalommal szemben közlekedő robottaxi
A Waymo önműködő járművét az arizonai Phoenixben nemrég megállította egy rendőr, mert a forgalommal szemben közlekedett, majd menekülőre fogta.
FOTÓK: Szörnyű körülmények között hagyták feküdni a beteget egy szlovákiai kórházban
Az egyik hozzátartozó a nyugalom megzavarására alkalmas képeket tett közzé a közösségi oldalakon arról, milyen állapotban feküdt szerette az ország egyik kórházában.
Jövő novemberig kell leszállítani az utolsó hat darab Zuzana 2 önjáró löveget
A megrendelt 25 darabból legkésőbb jövő november végéig kell leszállítani az utolsó hat Zuzana 2 önjáró löveget a hadseregnek. Az eredetileg júniusra kitűzött határidőt többször is elhalasztották – derül ki a központi nyilvántartásban közzétett adásvételi szerződés kiegészítéséből.
Fico Horvátországban nyaral
Robert Fico (Smer) kormányfő Horvátországban, Közép-Dalmáciában nyaral barátnőjével, Katarína Szalayovával.
Shrek és Szamár is visszatér
Hosszan várhatunk még rá, a DreamWorks Animation azonban megerősítette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját. Úgy tudni, az ogre barátja is kap majd egy külön produkciót.
Biztosítanák a pedagógusok évi rendszerességű béremelését
A kormány biztosítani akarja a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak évi rendszerességű béremelését, és javítani akar az iskolák nem pedagógiai alkalmazottainak a fizetésén is. Ezt rövidtávú prioritásként kezeli annak érdekében, hogy stabilizálja a pedagógusok számát a regionális iskolákban – derül ki a kormány 2023–2027-es programnyilatkozatában felsorolt célokról és a stratégiai prioritások meghatározásáról szóló, szerdán jóváhagyott anyagból.
Elhunyt Kovács László
78 éves korában elhunyt Kovács László történelemtanár, a somorjai gimnázium nyugalmazott igazgatója.