Pozsony/Besztercebánya. A Pénzpiaci Felügyelet előzetesen befagyasztotta a Közlekedési Biztosító tulajdonát. Erre azért volt szükség, mert a cég pénzgondokkal küszködik, s veszélybe sodorhatta volna ügyfeleit. A felügyelet megtiltotta új szerződések megkötését és a régiek hatályának meghosszabbítását is.
Keresés
Jobbközép koalíciókat
Pozsony. Valószínűleg minden megyében jobbközép koalíció is alakul a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió részvételével, s ez megfelel a pártvezetés elképzelésének, mondta Zuzana Martináková alelnök.
Térségünk jó pozíciója
Pozsony. A világgazdaság számára az USA elleni terrortámadások nem jelentettek megrendítő erejű ütést, csupán átmeneti sokkhatást – hangzott el a Válságban a világ pénzpiacai című pozsonyi nemzetközi konferencián, amelyen a világgazdaság jelenlegi és jövőbeni helyzetét elemezték.
A régiók a főszereplők
Esztergom/Párkány. A jövő hídja címmel került sor arra a nemzetközi tudományos konferenciára, amelyet a párkányi Mária Valéria híd átadását követő napon tartottak Esztergomban, Párkány és Esztergom önkormányzatának, valamint a Magyar Tudományos Akadémiai kisebbségkutató intézetének a szervezésében.
Bugár: van elmaradás
Pozsony. Ma Nagykaposon ülésezik a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa, melynek tagjai az elmúlt időszak eseményeit értékelik. „Tudomásul vételre előterjesztjük az udvardi határozattal kapcsolatos lépésünket, tehát azt, hogy kormányban maradunk.
Vitatkoznak, de nem harapnak
Az egészségbiztosítók hatmilliárd koronával tartoznak a gyógyszerészeknek, a patikusok tetemes összeggel a gyógyszerforgalmazóknak, ők viszont a gyártóknak nem fizetnek. Ennek ellenére a hazai piacon megtalálhatók a legkorszerűbb orvosságok. Erről beszélgettünk Tóth Ernesztinával, a gyógyszerészkamara szóvivőjével.
Újabb BSE-gyanús tehén Japánban
Tokió. Újabb BSE-gyanús szarvasmarhát találtak Japánban. A szigetországban először szeptemberben diagnosztizálták a kergekórt. Hírügynökségi jelentések szerint a japán fogyasztók megriadtak, a marhahúsfogyasztás mára a felére esett vissza. (ú)
Jönnek a génkezelt termékek?
Brüsszel. Az EU kész feloldani az új, genetikailag módosított összetevőket tartalmazó termékek forgalomba hozatalának engedélyezésére hirdetett, kétéves moratóriumot – írja a The Wall Street Journal Europe.
Éhezők száma a világban
Pozsony. Szlovákiában a szegénységi küszöb alatt élők aránya meghaladja az 5%-ot, a fejlett nyugati országokban ez az arány 2% körül van.
Farmnak minősül:
– a megművelt mezőgazdasági terület meghaladja a 0,5 hektárt;
– az intenzív növények (gyümölcs, zöldség, virágok) termesztési területe meghaladja az 1 500 négyzetmétert;
– a szőlő területe meghaladja az 500 négyzetmétert vagy a szőlőtövek száma összefüggő telepítésben a 300 tövet;
– legalább egy