Nem érvényes a szavazólap, ha a választópolgár egyetlen nevet sem jelölt meg, vagy ha több nevet jelölt meg, mint amennyi képviselő megválasztható az adott választási kerületben. Ha egy borítékban egyfajta szavazólapból több található, az adott borítékban minden szavazólap érvénytelen.
Keresés
Hibásan megjelölt szavazólapok
Ha több nevet jelöltünk meg a képviselő- vagy elnökjelöltek listáján, és még nem dobtuk be a szavazócédulákat az urnába, a körzeti választási bizottság tagjaitól új választási cédulákat kérhetünk.
Ki szavazhat?
A parlamenti választásoktól eltérően külföldi állampolgárok is részt vehetnek a megyei választásokon, ám mindenki csak a lakhelyének megfelelő választási körzetben szavazhat. Szavazásra jogosult ugyanis minden felnőtt (legalább a választások napján 18.
Különleges esetek
A választó indokolt esetben (főleg egészségügyi okok miatt) kérheti a körzeti választási bizottságot, hogy a választási helyiségen kívül szavazhasson. A bizottság két tagja a hordozható szavazóurnát elviszi a szavazni kívánóhoz.
Milan Čičet, Pozsony megye egyik elnökjelöltjét
Ľubo Roman, a jobboldal jelöltje (SDKÚ-MKP-KDH-ANO-DS) azt nyilatkozta, Pozsony megye balközép koalíciója (HZDS-Smer-SDĽ-SOP-SZS) a kommunista múltra épít. Nem gondolja, hogy ez utalás az ön múltjára?
Ezt nem kommentálnám.
Amit a választásokról mindenképp tudni kell
A választási helyiségben minden választópolgár – miután igazolta személyazonosságát – két szavazólapot és egy borítékot kap.
Mától kampányolhatnak a megyei jelöltek
A regionális választások jelöltjeinek tizenöt nap áll a rendelkezésükre, hogy meggyőzzék a választókat. A kampány a törvény szerint tizenhét nappal a választások előtt, tehát ma, november 14-én kezdődik.
Miért kellene részt vennünk a megyei választásokon?
Pozsony. Szlovákiában 2001. december elsején először tartanak regionális önkormányzati választásokat. Ezzel lehetőség nyílik egy új, regionális irányítás kialakulására, melynek célja, hogy a lényegi döntések az állampolgárhoz minél közelebb szülessenek meg.
Megalakult az új kormány Afganisztánban - Rabbani az elnök
A tálib rendszer összeomlása után Afganisztánban szerdán kormány alakult, élén Burhanuddin Rabbani törvényesen választott elnökkel, akit a tálibok öt éve elűztek. Rabbani általános amnesztiát hirdetett, kivéve a tálibok milíciavezéreit és a terroristákat.
Villáminterjú Ján Figeľ csatlakozási főtárgyalóval
1993 júniusában Koppenhágában határozta meg az Európai Unió azokat a feltételeket, amelyeket a csatlakozni kívánó államoknak teljesíteniük kell, és az EU várhatóan a jövő decemberi koppenhágai csúcsértekezletén nevezi meg az első belépőket. Ján Figeľ csatlakozási főtárgyaló szerint Szlovákia is köztük lehet.