Washington. Az Egyesült Államok légicsapásokra készül az al-Kaida terrorszervezet szomáliai támaszpontjai ellen. A The Washington Times című lap úgy tudja, a kelet-afrikai országban állítólag az-Kaida száz terroristáját sikerült azonosítani.
Keresés
Palesztin fegyverszállítmány
Náblusz/Jeruzsálem. Mintegy ötven tonnányi, nagyrészt Iránból származó és a palesztinoknak szánt fegyvert foglaltak le a Vörös-tengeren az izraeli haditengerészet, légierő és belbiztonsági szervek közös akciója során.
Hírek Omar molla letartóztatásáról
Kabul/Washington/Hamburg/Bécs. Több hírügynökség is beszámolt tegnap arról, miszerint lehetséges, hogy Mohammed Omar mollát, a tálibok szellemi vezetőjét már letartóztatták. Erről először csütörtökön beszélt az ARD német televíziónak Amin Farhang, az afgán kormány újjáépítési minisztere.
Keresik a kasmíri probléma receptjét
Katmandu/Iszlámábád/Újdelhi. Katmanduban mára halasztották a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Társulás (SAARC) csúcsértekezletének hivatalos megnyitását Pervez Musarraf pakisztáni elnök késése miatt. Ugyanakkor Újdelhi kizárta az indiai–pakisztáni különcsúcs lehetőségét is.
Horoszkop
Ne essen túlzásba a csábítás költségeit illetően, nehogy a kedvese a valóságnál jobbnak értékelje az anyagi helyzetét. Erőteljes kettejük között a szexuális vonzalom.
Fogadja kedvesen a szomszédjába költözőket, akik még egy kicsit szégyenlősek az ismerkedés terén.
Duray Miklós
Tizedikén – tíztől
A Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke lesz az Új Szó Online következő vendége. Duray Miklós január 10-én, csütörtökön tíz órától délig válaszol honlapunk olvasóinak kérdéseire.
Azok az érdeklődők, akik ebben
az időpontban nem lesznek internetközelben, szerdától feltehetik kérdéseiket a www.ujszo.com címen. (ú)
Mindennap két baleset
Pozsony. A napi két közlekedési baleset késztette a főpolgármesteri hivatalt és az óvárosi önkormányzatot arra, hogy kezdeményezzék a sebességkorlátozást a pozsonyi belvárosban – nyilatkozta lapunknak Marta Bujňáková, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivője.
Elpárolgott az eurófória
London/Dublin/Washington. Tegnap délutánra jórészt elolvadtak azok az árfolyamnyereségek, amelyek az eurót a készpénz megjelenése utáni első munkanapokon több heti magasságokba emelték. A valutauniós közös pénz egysége péntek délután 89,51 dollárcent volt a londoni bankközi devizapiacon.
Járvány nem fenyeget
Pozsony. Fertőző agyhártyagyulladásban szenved egy tizenegy hónapos červenicai csecsemő és egy tizenegy éves štrbai fiú. Mindkét település az Eperjesi kerületben található, ám Valéria Sládeková, a kerület járványügyi szakértője szerint a két eset között nincs összefüggés, és nem is várható járvány kitörése.
Egyelőre marad a fagy
Pozsony. A jövő héten is marad a viszonylag hideg idő, bár éjszakánként már nem kell annyira erős fagyra számítani – jósolják a meteorológusok. Dagmar Krišková, a Szlovák Meteorológiai Intézet munkatársa szerint a tél már kiadta mérgét, havazás nem valószínű.