Az átteleltetett muskátlik télen rendszerint csak kevés fényhez jutnak, ezért tavaszra leveleik nagy részét elvesztik, a megmaradtak pedig megsárgulnak. Az időközben kifejlődött új hajtások megnyurgulnak, végeik kifehérednek, csak ritkán virágosak.
Keresés
Dáliák a biokertben
Az utóbbi időben több kertészkedőnél tapasztalni bizonyos „dáliaimádatot”. Ez részben érthető is, hiszen ez a növény egyike a kert legváltozatosabb és legdekoratívabb virágainak. Nagy értéke, hogy a nyár második felében bontja ki szirmait, amikor már kevesebb a virág.
Nem elég az almát megtermelni
Az alma ventúriás varasodása Európában már több évszázada ismert. A betegség kórokozója a Venturia inaeqalis nevű gomba. A kórokozó a világ minden almatermelő országában jelen van, de járványos fellépésére csak ott kell számítani, ahol a tavasz nyirkos és csapadékos. Leküzdése az alma védelmét szolgálja.
Egyetemi napok
A holnapi program
9.00 – Konferencia: Az európai felsőoktatási térség felé, helyszín: Selye János Egyetem, 404. terem
9.00 – Megnyitó: Erdélyi Margit
9.
Vagy megszoksz, vagy megszöksz
Nagy dilemma! Legalább is nekem nehéz volt megszokni azt, hogy fősulis lettem. Új város, új környezet, sok-sok ismeretlen ember, na és persze idegen (értsd: eddig tanulásra nem igen használt) nyelv, a szlovák. Még jól emlékszem arra, hogy legelőször mennyi félelemmel ültem fel a buszra, ami az ismeretlenbe vitt.
A komáromi gimnazisták sikere
Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a szekszárdi Garay János Gimnáziumban azt a színvonalas földrajzversenyt, melynek idén mi is résztvevői lehettünk.
Pegazus alkotópályázat
A Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága idén is meghirdeti irodalmi alkotópályázatát középiskolás korú alkotók részére az alábbi kategóriákban: I. kategória: vers, II. kategória: próza, III. kategória: tanulmány, kritika. Védnökök: Grendel Lajos Kossuth-díjas író és Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő.
I. Egyetemi Napok
A holnapi program:
9.30 – 9.35: Az egyetemi napok hivatalos megnyitása: Albert Sándor beszéde. Helyszín: komáromi sportcsarnok
9.30 – 12.30: Sportnap, helyszín: sportcsarnok
Hallgatói rész:
15.00 – 20.00: Tamás bátyja mozija, helyszín: Sirály Kollégium, 3. emelet, tévészoba
15.00 – 16.
Kicsi Hang Komáromban
A Selye János Egyetemért Alapítvány és a révkomáromi Hallgatói Önkormányzat József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából koncertet szervez, melyen a Kicsi Hang verséneklő együttes lép fel Egyszerű ez című előadásával.
Mesemondók versenye
Szímő. A Jedlik Ányos Magyar Tannyelvű Alapiskolában múlt hét végén huszonnégy alapiskolás és egy óvodás gyermek vett részt a mesemondók versenyén, melyen többnyire népmesék hangzottak el. Lukács Ilona az iskola igazgatónője Haraszti Mária írót, költőt és szerkesztőt, és Balázs F.