A Gömöri Ifjúsági Társaság augusztus 08-13. között megszervezi az V. Gömöri Honismereti Vándortúrát. A tábort a GIT az alapiskolák 6-9. osztályos tanulói számára szervezi, mely augusztus 8-án kezdődik Rejdován, a résztvevők délelőtt 10.00 órától jelentkezhetnek a helyi természeti iskolában.
Keresés
Csúcslemez Amerika idiótáiról
A Green Day-t a kezdeti években a zenészszakma a Sex Pistolshoz hasonlította.
Világsztárok és magyar kedvencek
Az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró ifjúsági-, zenei rendezvény, a soproni VOLT Fesztivál az idei évben a korábbinál is tartalmasabb programkínálatot ígér. A négynaposra bővült nyaraláson – július 6-tól 9-ig – tíz színpadon közel 200 zenekar és DJ, a magyar előadók mellett naponta több világsztár is fellép.
Kreatika CD-bemutató
1997 nyarán, a Duna utcai magyar gimi sulizenekaraként alakult egy formáció, a Wreck, ami új színt vitt a pozsonyi diákéletbe, ugyanis a legendás Gravis óta nem termett magyar rockzenekar Pozsonyban.
Emlékezés József Attilára
A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi helyi szervezete Emlékezzünk József Attilára címmel pályázatot írt ki 10-18 éves diákok számára. A pályamunkák beérkezési határideje: 2005. június 17.
A pályázatra olyan munkákat várnak, melyek a 100 éve született József Attila tiszteletére készülnek.
Taksonyi zenésztalálkozó
A Magyar Ifjúsági Közösség taksonyi alapszervezete a Taksonyi Ifjúsági Szervezet idén ismét megszervezi zenésztalálkozóját. A már több éve sikeres fesztiválon 2005. június 25-én, este nyolc órától a hazai tehetséges együttesek mellett Nagy Feró és a Beatrice is fellép.
Kirándul az osztály
Ipolyság/Galánta. A diákok életében a tanév utolsó hetei nemcsak a bizonyítványosztás előtti hajrá, hanem az osztálykirándulások időszakát is jelentik. A Pázmány Péter Alapítvány jóvoltából immár második éve az iskolai kirándulások csak kevéssé terhelik meg a diákok szüleinek pénztárcáját.
Humoros maffiatörténetre készül
Lábai előtt hever a világ ifjúsága, melyet arra kér: egyesüljenek. A komáromi Molnár Csaba Szabadítsátok ki Willyt! című paródia-jellegű filmjét a világ számos fesztiválján vetítik.
Idén is gombaszögi diáktábor
Egyéves szünet után idén újra lesz nyári tábor a Diákhálózat szervezésében. A rendezvényről Korcsmáros Zoltánnal, a találkozó egyik szervezőjével beszélgettünk.
Szakmai gyakorlat
A komáromi Selye János Egyetemért Alapítvány felvételt hirdet nyári szakmai gyakorlatra a IV. Selye Nyári Egyetem idejére Komáromba (július 4-22.) és Kassára (július 11-22.). Negyedik évfolyamába lép a Selye Nyári Egyetem.