Ottawa/Trencsén. Közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra az NHL-ben szereplő, utolsó szerződés nélküli szlovák hokis is megállapodott tengerentúli munkaadójával.
Keresés
Ellenállhatatlan Real-rohamok
Pozsony. Szerdán késő este bonyolították le a labdarúgó Bajnokok Ligája (A-, B-, C- és D-csoport) 3. fordulójának mérkőzéseit. Két csapat, a Real Madrid és a Panathinaikosz Athén továbbra is százszázalékos maradt, sőt, a görögök még gólt sem kaptak!
Győzelemmel búcsúztak
Rózsahegy. Szépen búcsúzott a hazai együttes az UEFA-kupától, mint ismeretes, az első találkozót 6:1-re nyerte meg a francia együttes.
Gyenge játékot hozott az első félidő, mindkét csapat a biztonságra helyezte a hangsúlyt. Jobbára a mezőnyben pattogott a labda, a kapuk ritkán forogtak veszélyben.
Vastaps a vasutasoknak
Debrecen. Remek teljesítményt nyújtott a debreceni együttes a Bordeaux elleni UEFA-kupa-viszszavágón. Kezdettől fogva beszorította a hazai gárda az esélyes vendégcsapatot, azonban sokáig nem sikerült a hálóba találnia. Az első félidő hajrájában Plókai megszerezte a vasutasok első gólját.
Néptelen versenypálya
Indianapolis. Tegnap Indianapolisban még semmi sem utalt arra, hogy három nap múlva itt lesz a Forma-1-es Amerikai Nagydíj: a város még mindig az Egyesült Államokat ért terrortámadások hatása alatt áll.
A szokásos zsibongásnak, karneváli hangulatnak nyoma sincs.
Nem szívesen repülne
Az Egyesült Államokat ért terrortámadás miatt elhalasztották a szeptember végére tervezett New York-i birkózó-világbajnokságot. Úgy döntött a nemzetközi szövetség vezérkara, hogy a seregszemlére november vagy december elején kerül sor. A helyszínt a napokban jelölik ki. Fernyák István, a Dunajplavba 28 esztendős bősi sportolója is türelmetlenül várja, hol és mikor léphet szőnyegre.
Érik a szőlő, hajlik a vessző...
Ezzel a címmel holnap kistérségi szüreti ünnepséget tartanak Bussán. A délután ünnepi felvonulással kezdődő rendezvény kultúrműsorában a helyieken kívül fellépnek a környékbeli települések ének- és folklórcsoportjai is. (bégyé)
Bussa, szombat, kultúrház, 14.
Szüreti ünnepség Somorján
Egésznapos szüreti ünnepséget szervezett holnapra a Csemadok Somorjai Szervezete és a somorjai vmk. Délelőtt a gyermekeké lesz a főtér: érdekes műsorok és kézműves-foglalkozások várják a kicsiket és a nagyobbakat. Délután fél háromtól folklórműsorra, este pedi utcabálra várják Somorjára az ünnepelni vágyókat. (ú)
Somorja, Főtér, szombat
Évadnyitó a nádszegi Pinceklubban
A nyári szünet után ma tartják az évadnyitó bulit a nádszegi Pinceklubban. Két helyi zenekar kezdi az „idényt”: 20 órától fellép a The Levin Band és a Kis-Duna fesztiválról ismert Fagifor. (ú)
Nádszeg, pinceklub, péntek, 20.00
Szüreti mulatság Felsőszeliben
Nagyszabású szüreti fesztivált rendeznek szombaton a Galántai járásban fekvő községben. Lovasfelvonulással kezdődik délelőtt a rendezvény, majd fellépnek a helyi és környékbeli hagyományőrző és néptánccsoportok, valamint magyarországi vendégek, az esti mulatságon pedig megválasztják a szüret szépét. (ú)
Felsőszeli, szombat