Párkány/Esztergom. Hivatalosan tegnap délután két órakor nyílt meg a Mária Valéria híd a nagyközönség számára, bár a határőrök már korábban is megengedték az átkelést, mivel képtelenek voltak feltartóztatni a tömeget. Hattól már autósok is igénybe vehették a hidat.
Keresés
Európa ünnepe Párkányban és Esztergomban
Párkány. Több ezer ember álma teljesült és sok szem könnybe lábadt, amikor Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen uniós bővítési biztos átvágta a Mária Valéria híd közepén kifeszített szalagot, és átadta az 57 éve lerombolt, EU-támogatással újjáépített hidat Párkány és Esztergom polgárainak.
Már 106 politikai párt van Szlovákiában
Pozsony. Új párttal – sorrendben a 106. – bővült a politikai paletta. A Polgári Társadalomért Kezdeményezés célja az igazságosság visszaállítása az élet minden területén, mondta Ľubomír Vopravil, az előkészítő bizottság tagja.
Bíráló jelentés a kisebbségekről
Pozsony. Kritikus hangvételű jelentést készített a szlovákiai kisebbségek védelméről az Open Society Institute. A jelentést tegnap kapták kézhez az Európai Unió szervei. A dokumentum szerint Szlovákiában a roma kisebbség helyzete a kormány igyekezete ellenére is rossz.
Megfenyegették Anna Malíková férjét
Pozsony. Anna Malíková férjének moszkvai házában bombának kellett volna robbannia. Szerdán este egy névtelen telefonáló közölte a rendőrséggel, hogy abban az épületben, melyben Alekszandr Belouszov lakása is található, robbanószert helyeztek el, amely hamarosan működésbe lép.
Michal Kováč egykori elnök cáfol
Pozsony. Michal Kováč volt államfő cáfolja azt a hírt, mely szerint 1992-ben Atöttingben részt vett egy Tiso-ünnepségen. Az információ az antiszemitizmus szlovákiai megnyilvánulásairól szóló, a Neue Zürcher Zeitungban megjelent cikk nyomán indult vitasorozatban bukkant fel.
Hamarosan megkötik a szerződést
Pozsony. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a szlovák kormány megegyezett a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű blokkjai leállításának banki támogatásáról szóló egyezmény végleges szövegében. A szerződés aláírására november 16-án Londonban kerül sor.
Eminens képviselők a parlamentben
Pozsony. Alexej Ivanko (SDK) és Jozef Klemens (SDĽ) az 1998. október 1-je és 2001. október 1-je közötti időszakban a parlamenti szavazások 94 százalékán jelen volt. Ivan Lexa (HZDS) a voksolások mindössze három százalékán vett részt.
Fehér Miklóst, az MKP megyefőnökjelöltjét
Milyen programmal indul az önkormányzati választásokon?
Elöljáró-helyettesként részt vettem a Nyitrai és a Nagyszombati kerület közös fejlesztési tervének kidolgozásában, és választási programom ezen a dokumentumon alapul majd. A terv figyelembe veszi az egyes járások igényeit.
Mindenáron tiltakoznak
Pozsony. Tízezer résztvevőt vár a szakszervezeti konföderáció a jövő szerdára tervezett tiltakozó akcióra, melyen a munkanélküliség emelkedése és a reálbérek csökkenése ellen emelik fel szavukat az érdekképviseletek tagjai.