Nyugdíjasestet szervezett vasárnap a Szlovákiai Nyugdíjasok Szövetségének Csucsomi Alapszervezete. A rendezvényen felléptek a helyi óvoda növendékei – tájékoztatta lapunkat Szőllős Sándor, a helyi nyugdíjas-szervezet elnöke. (kp)
Keresés
Tanfolyamok munkanélkülieknek
A Szlovák Vöröskereszt Tőketerebesi Területi Egyesülete rendszeresen szervez gondozói tanfolyamokat a munkanélküli nők számára. Idén eddig 55-en végezték el a kurzust a járásból, valamennyien szociális gondozóként dolgoznak az egyes településeken. Jelenleg 20 munkanélküli nő vesz részt a Vöröskereszt tanfolyamán. (kat)
Szövetbe szőtt történelem
Szövetbe szőtt történelem, avagy szőttesek a Csermosnya völgyéből címmel kiállítást rendez a barkai kastélyban a Barkáért Polgári Társulás. A tárlaton szőttesek, terítők és szövetből készített használati tárgyakat mutatnak be. A kiállítás ünnepélyes megnyitója holnap 17.30-kor lesz.
Vadkender a házkutatáson
Kábítószertartás és kábítószerrel való kereskedelem vádjával indult bűnvádi eljárás egy szeredi nő ellen. A 42 éves M. K. lakásán még októberben végzett házkutatás során egy tasakban 9,30 grammnyi heroint találtak, ami kilenc átlagos kábítószeradag elkészítésére lett volna elegendő.
Millenniumi zászlót hoztak
Alacskáról vasárnap millenniumi zászlót kapott a Nemesradnót református gyülekezete. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, alkalmi beszédet mondott Bihari Richárd alacskai lelkész. A millenniumi zászlót Orémus György helyi lelkész vette át.
Késik a kerülőút
Két év múlva befejezik a berzétei kerülőutat. A Pozsonyt Kassával összekötő, E 50-es országút jelenleg hosszanti irányban szeli ketté a települést, amely a Sajó-patak völgyében fekszik a Szilicei-fennsík lábánál.
Pénznyelő közvilágítás
Legalább egymillió koronára lenne szükség ahhoz, hogy felújítsák Kassa közvilágítási hálózatát.
NAPTÁR
November 6
EGY GONDOLAT
A béke szobrát csak sebesült lelkű szobrász mintázhatja meg.
Horváth ImreNÉVNAP
Lénárd
A német eredetű név azt jelzi, hogy viselője erős, akár az oroszlán. Ezen jelentés különösen eredeti germán alakjában érhető tetten, a Leonhardból könnyen kitetszik a leon és a hard.
Birkajárás a spanyol fővárosban
Madrid. Hatalmas birkanyájat hajtottak át vasárnap Madrid központján, hogy életben tartsanak egy több évszázados, látványos szokást.
A két és félezer juhot lovasok vezették fel, mögöttük egy ökrösszekér és népviseletbe öltözött, duda és kasztanyetta hangjára táncoló nők haladtak.
Kokó éttermet nyit
Budapest. Kokó néhány hónapon belül egy sportbár jellegű éttermet nyit Budapest belvárosában. A profi világbajnok ökölvívó menedzserével, Dámosy Zsolttal közösen hozta létre erre a Ko-Ko és Zsolt Kft. névre keresztelt vállalkozást. A társaság tulajdonjogán 50-50 százalékban osztozik a két ember.