Muzslán az önkormányzat holnap rendezi meg a VI. Szomszédoló–népviseleti batyubált. A rendezvény fővédnöke Duka Zólyomi Árpád parlamenti képviselő. A talpalávalóról a környéken népszerű Krízis zenekar gondoskodik. (km)
Muzsla, művelődési ház, szombat, 19.00
Keresés
VI. Szomszédoló–népviseleti batyubál
Találkozás Skultéty Csaba újságíróval
A nagykaposi származású Skultéty Csabával, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztőjével rendez ma délután találkozót a Csemadok királyhelmeci és nagykaposi szervezete. A nyugalmazott újságíró A Szabad Európa Rádiótól az Ung partjára című könyvét mutatja be az ungi és bodrogközi közönségnek.
Hétvégi programok a Pátria rádióban
Szombaton 8 órakor indul adásunk. A Hétről hétre című publicisztikai magazinban összefoglaljuk a hét belpolitikai eseményeit, foglalkozunk a szlovák parlament e heti ülésével, valamint a kedvezménytörvény kiváltotta vitával. Jogász elemzi a státustörvény ellen felhozott szlovák érveket.
Fény, végre igazi, erős fény!
Jó bizonyítvánnyal utazott a most zajló Berlinaléra Kamondi Zoltán friss alkotása, a Kísértések: a 33. Magyar Filmszemle zsűrije (élén Koltai Lajos operatőrrel) a legjobb rendezés díját adta a filmnek.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
Nem kedveli a föld sem a vért, sem a szennyet, / pedig zsarnok kezek nyomán más nem teremhet...
Théodore Agrippa d'Aubigné
NÉVNAP
Aranka
A latin Aurélia magyarításának eredménye. Jelentése az értékes nemesfémre utal, a középkorban férfiak is viselték.
Brit bevándorlásipolitika-reform
London. A jövőben vizsgát kell tenni nyelv- és állampolgári ismeretekből a Nagy-Britanniában állampolgárságért folyamodó külföldinek – egyebek között ezt fogalmazza meg a brit kormány fehér könyve a bevándorlási, menedék- és állampolgársági törvény radikális átalakításáról.
Félnek bevallani a múltat
Prága. Csehországban rövidesen eldől, hogy megnyílhatnak-e a volt Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) archívumai vagy sem. A parlament felsőháza, a szenátus már tavaly nyáron elfogadta a törvénymódosítást, s a javaslat most a képviselőház előtt van.
Izrael Nábluszt támadta
Jeruzsálem/Washington. Az izraeli légierő támadást intézett a palesztin autonóm területen fekvő Náblusz ciszjordániai városban a Palesztin Hatóság helyi székháza ellen. Az akciót megtorlásnak szánták a ciszjordániai Hamrában négy izraeli életét kioltó palesztin támadásra.
Elégedetlen csatlakozók
Budapest. Az Európai Bizottságnak a bővítés finanszírozására tett javaslatáról, a visegrádi országok ezzel kapcsolatos álláspontjáról folytatott eszmecserét Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter.
Budapesti értetlenség
Budapest. A Külügyminisztérium szokatlannak és sajnálatosnak ítéli a szlovák fél magatartását, ugyanakkor változatlanul nyitottnak látja a politikai megegyezés lehetőségét – tartalmazza a magyar külügyi tárca közleménye, amely a szlovák parlamentben a magyar kedvezménytörvényt elutasító nyilatkozat kapcsán született.