Hétvégi programok a Pátria rádióban

Szombaton 8 órakor indul adásunk. A Hétről hétre című publicisztikai magazinban összefoglaljuk a hét belpolitikai eseményeit, foglalkozunk a szlovák parlament e heti ülésével, valamint a kedvezménytörvény kiváltotta vitával. Jogász elemzi a státustörvény ellen felhozott szlovák érveket.

Szombaton 8 órakor indul adásunk. A Hétről hétre című publicisztikai magazinban összefoglaljuk a hét belpolitikai eseményeit, foglalkozunk a szlovák parlament e heti ülésével, valamint a kedvezménytörvény kiváltotta vitával. Jogász elemzi a státustörvény ellen felhozott szlovák érveket. Ellátogatunk Dunaszerdahelyre, ahol a cukorgyári vezetés szerdán szponzori adományokat adott át. Tíz óra után központi témánk az olimpia. A 19. Téli Olimpiai Játékok éremesélyeseiről, jelesebb versenyeiről beszélgetünk. Orvosi tanácsokkal szolgálunk a 11 órai hírek után, majd folytatódik honismereti sorozatunk, a Vándorbot, amely Gácsfalu műemlék-templomegyüttesét mutatja be. 11.30-kor Hazai tükör, Nótacsokor 12.10-től. A 13 órakor kezdődő Irodalmi mozaikból megtudhatjuk, milyen könyvek látnak napvilágot a Kalligram műhelyében, lesz szlovák irodalmi lapszemle, és téma lesz a szerelem mint ihlető forrás. Tallózó 13.30-kor. 15 órakor jelentkezik az Őszidő, melyben az udvardi nyugdíjasok beszélnek tevékenységükről. Ezután a Louis Armstrong és a biblia című lemezről hangzik el válogatás. 16.05-kor Köszöntő, majd Napzárta 18 óráig. Vasárnap 8-tól 9 óráig a névnapi köszöntő, az eseménynaptár, a belpolitikai tükör hangzik el, visszatérünk a hét fontos eseményéhez. A Világosságban Kiss Róbert dunaszerdahelyi lelkiatya hirdet igét, ellátogatunk a dunaszerdahelyi Szent János Egyházi Alapiskolába. A 145 éve hunyt el Mihail Glinka művészetét ismerhetik meg 9.30-kor a Zenei galériában. Puha Józseffel randevúzhatnak 10.05-től. Délelőtt a sport a téma, megszólalnak a mindent tudó randevús gyerekek, délután pedig fókuszban a szerelem. Megszólalnak szerelmespárok, a szakember, és az Ifi Szenvedő szívek című képregényének szereplői. Sztárvendég Ágnes Vanilla. 14.05-kor Mayer Judit olvassa fel nyelvművelő írását. Hétköznapok görbe tükre – ez a címe annak a kiállításnak, amelyet a Csemadok komáromi székházában láthatnak. A Nádszegen működő Napszínház február 15-én újabb előadásra hívja az érdeklődőket, vendége a Vujicsics együttes. Minderről 15 órától A kultúra világa című műsorban hallanak. Egy csallóközi népdal továbbélése napjainkban – ez a témája a 15.30-kor kezdődő néprajzi öszszeállításnak. A Köszöntő 16.05-től 17.40-ig tart, adásunk a Napzártával ér véget 18 órakor. (-tek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?