Háromszáz koronát fizet majd minden szenci lakos a hulladék elszállításáért és megsemmisítéséért január elsejétől – döntött a helyi önkormányzat. Az áremelés főleg a nagycsaládokat érinti majd érzékenyen, hiszen eddig háztartásonként szedték a szemétdíjat, átlagosan 210 koronát.
Keresés
Vasárnap este halálos baleset történt
Vasárnap este tíz órakor Kéménd és Kőhídgyarmat között az I/76-os állami úton egy személyautó egyelőre ismeretlen okból átcsúszott az úttest bal oldalára és frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személyautóval.
Te a tükrömet, én a bordádat
Eltörte három bordáját egy amerikai férfinek egy fiatal somorjai lakos, a pozsonyi Széplak (Obchodná) utcában ugyanis véletlenül eltörte kocsija visszapillantó tükrét. A 21 éves kocsitulajdonos ezen annyira feldühödött, hogy bottal támadt 47 éves áldozatára, akinek felgyógyulása legalább három hónapig tart majd.
Könyvbemutató és előadás
Két neves személyiséget lát vendégül a héten a Selye János Egyetemért Alapítvány. Holnap 19 órától Vujity Tvrtko mutatja be és dedikálja Újabb pokoli történetek című könyvét.
Vádemelés a szoborpusztítók ellen
Vádemeléssel végződött a két nemeckái vandál ügye: a szakértők szerint a 39 éves Vladimír K. és a 26 éves Zdenko L. egymillió koronás kárt okoztak, amikor megpróbálták ellopni a breznóbányai járásbeli Nemecká község határában álló, A meghurcoltak emlékének című emlékművet.
Emlékművet avattak
A második világháború idején elhunyt katonáknak állított emlékművet vasárnap a helyi köztemetőben a Pro Pátria Pelsőciensis Polgári Társulás.
Ausztráliai érdeklődők
Több százan vettek részt a vasárnapi ünnepségen, melyen a község egykori kántortanítójáról, iskolaigazgatójáról Stampay Jánosról emlékeztek meg. Délután a helyi templomban Beer Miklós, az Esztergom-Budapesti Egyházmegye püspöke megáldotta és megszentelte a Stampay János által írt imakönyv 43.
Lakásajtót gyújtottak fel
Felgyújtották egy lakás ajtaját a dunaszerdahelyi Rózsaliget lakótelep egyik panelházában. Hétfő hajnalban ismeretlen tettes B. Lóránt lakásának bejárati ajtaja elé egy Pepo szilárd gyújtószerkezetet, valamint egy üveget gyúlékony anyaggal, és meggyújtotta az ajtót. A gyújtogatáskor B.
Karácsonyi kiállítás és vásár
Kézműves termékekből álló karácsonyi kiállítás és vásár nyílt tegnap a Rozsnyói Bányászati Múzeumban. A falusi piactér hangulatát megelevenítő kirakodóvásárt a múzeum Bányászok téri képzőművészeti kiállítótermében rendezik meg.
Koszorúzás a temetőben
A jövő év márciusától valószínűleg új helyen, a zsidó temetőben nyugvó forradalmár tüzértiszt sírjánál zajlik majd a megemlékezés az 1848/49-es szabadságharcról és a koszorúzás.