Mi is az a hepatitis B? A májgyulladással járó fertőző megbetegedés, melynek közismert tünete a sárgaság. Ez azonban csak az esetek kisebb részénél jelentkezik, a betegség gyakran jeltelenül, vagy influenzaszerű tünetekkel lép fel. A beteg azonban mindenképp fertőző.
Keresés
Fertőzés után késő a vakcina
Szlovákiában a kötelező védőoltás költségeit – évente 128 millió koronát – az állam fizeti. Dr. Eva Máderová, az Állami Egészségügyi Intézet járványügyi szakértője szerint ebből az összegből a B típusú hepatitis elleni vakcinára 35 millió koronát fordítanak.
Soha nem szabadulhatunk tőle
Kétmilliárd ember szenved B típusú vírusos májgyulladásban a világon. A vírushordozók száma 350 millió, és a betegségnek évente kétmillió áldozata van. Az adatok eléggé rémisztőek, bár a fertőző májgyulladás, közismert néven a sárgaság megelőzhető.
Bush látomása a palesztin államról
Brüsszel/Washington/Jeruzsá-lem. A tavaly szeptemberi terrortámadások óta tegnap tartották első rendkívüli ülésüket az EU külügyminiszterei. Az izraeli–palesztin konfliktus drámai kiéleződése miatt összehívott tanácskozás közép-európai idő szerint este nyolckor kezdődött, s lapzártánkig nem ért véget.
Fruniékat nem helyezték szabadlábra
Split/Pozsony. Nem engedték szabadon Vladimír Frunit és Marián Šebeščákot, a BMG Invest és a Horizont Slovakia ügyvivőit Horvátországban.
Ftáčnikot megleckéztetik?
Pozsony. Lapzártáig nem derült ki, meneszti-e az SDĽ az oktatási tárca éléről a pártból a Peter Weiss-féle Szociáldemokrata Alternatívába távozó Milan Ftáčnikot, akiről az SDĽ Országos Tanácsa tárgyalt.
Csak az MKP ellenezte
Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnöksége tegnap a Dunajservis Slovensko céget hirdette ki a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat (SPaP) privatizálására kiírt versenypályázat győztesének, ezt formálisan ma a végrehajtó bizottságnak is jóvá kell hagynia. A vállalat 86,99%-a 351 millió koronáért kelt el.
Schuster megkapta a Szerafin Rendet
Pozsony. Rudolf Schuster államfő meghívására tegnap hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezett XVI. Károly Gusztáv svéd király és hitvese, Szilvia.
Duka Zólyomi Árpádot, az MKP elnökhelyettesét
Meglepte, hogy az MKP nem számol önnel a választásokon?
Meglepett, de tiszteletben tartom a pártvezetés demokratikus döntését. Tiszta a lelkiismeretem, minden tőlem telhetőt megtettem nemzeti közösségünk érdekében. Örülök, hogy az MKP-nak ennyi rátermett egyénisége van, és a bőség zavarával küzd.
Várólistán néhány jelölt
Pozsony. Az MKP elnöksége megbízható értesüléseink szerint kedden kiválasztotta azt a 15 személyt, akiket az első 30 közé szán az országos választási pártlistán. A végső listáról az MKP Országos Tanácsa (OT) dönt júniusban.