Prága. Nem javult Václav Havel állapota, akit hétfő óta a prágai központi katonai kórházban ápolnak tüdőgyulladással – közölte tegnap délben Ilja Kotík, az elnök személyes orvosa.
Keresés
Indiai csapaterősítések
Dzsodhpur. India több száz harckocsit és egyéb katonai járművet irányított csapaterősítésül a pakisztáni határ közelébe – közölték tegnap Újdelhiben. Az AFP tudósítója az előző napon több mint ötszáz harckocsit, személyszállító és egészségügyi járművet látott a Pakisztánnal közös határ felé haladni.
Rendkívüli állapot
Buenos Aires. Az argentin kormány országszerte rendkívüli állapotot rendelt el szerda éjféltől harminc napra, hogy megfékezze a súlyos gazdasági válság okozta fosztogatási hullámot, amely már halálos áldozatokat is szedett.
Az RMDSZ-t a kormányba?
Bukarest. Markó Béla elnök tegnap cáfolta, hogy az RMDSZ olyan javaslatot tett volna a kisebbségi helyzetből kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy belépne a kormányba.
Meghiúsult letartóztatás
Gáza/Rámalláh. Palesztin rendőrök hiába próbálták letartóztatni tegnap az iszlám radikális Hamász egyik vezetőjét, mert 300-400 tüntető megakadályozta, hogy megközelíthessék gázai házát.
Lassú lesz a telepítés
New York/Kabul/London/ Washington/Prága. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap az afganisztáni békefenntartók kiküldéséről tárgyalt, megfigyelők a döntést is tegnapra (lapzártánk utánra) várták. Prágában is döntés született arról, hogy katonai egységeket küldenek Afganisztánba és Kuwaitba.
Horoszkop
Szerelme ma nincs jó hangulatban, de ha elviszi őt szórakozni valahova, hamar jókedvre derítheti.
A tartozás a sláger
Budapest. Felmondta a Sláger Rádió műsorszolgáltatási szerződését az Országos Rádió és Televízió Testület, mivel a rádió működtetője 1,3 milliárd forintos sugárzási díjjal tartozik. A rádió akár még két éven át is sugározhat, mire a döntés megjárja az összes bíróságot. (i-x)
Csáky Pál miniszterelnök-helyettest a kormánydöntésről
Az MKP három minisztere miért támogatta a pénzügyminisztérium Kassa város tehermentesítésére tett javaslatát?
Nem elleneztük, mert nem lenne jó, ha Kassa csődöt jelentne. Viszont látjuk, hogy a város előző polgármesterei néha nem felelősségteljesen gazdálkodtak.
Máig nyögik Schuster dáridózását
Kassa. A kormány szerdán úgy döntött, az állam nem veszi meg Kassától a felkínált erdőket. A város ezzel nehéz helyzetbe került, mivel a főként Rudolf Schuster államfő polgármestersége idején felhalmozódott 2,2 milliárdos adósságát szerette volna téríteni a vételárból.