Ma minden másképp van. A járókelő bírságolja meg a tilosban parkoló rendőrt, a postás harapja meg a kutyát, a nyugdíjas adja át helyét a buszban, a bliccelő kéri az ellenőr jegyét. Az Új Szó főszerkesztőjét pedig a kisebbségekért, emberi jogokért és regionális fejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes kérdezi.
Keresés
NAPTÁR
December 31
EGY GONDOLAT
Iszik apám, iszik anyám, /iszik minden egyáltalán, /iszik száz és iszik ezer, /egész világ nyakal, vedel.
Carmina BuranaNÉVNAP
Szilveszter
Latin eredetű név, s azt jelenti: erdő melletti.
Közben a húg egy bugyit vett magának
Egy fiatalember ajándékot szeretett volna vásárolni a kedvesének, és mivel még csak rövid ideje jártak együtt, hosszas fontolgatás után úgy döntött, hogy egy pár kesztyű lenne a legmegfelelőbb: romantikus, de nem túl személyes.
Kedvesének húga elkísérte őt az áruházba, és megvették a kesztyűt.
HALLOTTA MÁR?
A Harry Potter-regények szerzője, Joann Kathleen Rowling december 26-án a nyilvánosság kizárásával férjhez ment – közölte a News of the World című brit bulvárlap vasárnapi száma. A 36 esztendős, a Potter-könyvek sikere nyomán immár multimilliomos írónő a skóciai Pertshire-ben kelt egybe a 30 éves Neil Murray-vel.
Ha eljön a másnap
A hangulatemelő kortyoknak a világon mindenütt azonosak a következményei: fejfájás, émelygés és általános rosszullét. A legkedveltebb ellenszerek azonban igencsak különböznek egymástól. Néhány recept meglehetősen gyakorlatias, mint például az a tanács, hogy sok vizet kell inni, más házi szerek ezzel szemben kissé bizarrak.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Harry Potter és a bölcsek köve (angol-amerikai) h. 14.30 kedd 14.30, 17 Zoolander, a trendkívüli k. 19.30, 21.05
KASSA
DRUŽBA: Amerikai pite 2 (amerikai) k. 15.30, 17.45, 20 TATRA: Sötétkék világ (cseh) k. 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Harry Potter és a bölcsek köve (angol-amerikai) k.
SZĺNHÁZ
POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZĺNHÁZ: Szilveszteri koncert hétfő 16 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Össztánc h. 18
KASSA
ÁLLAMI SZĺNHÁZ: Tarts k, drágám h. 16
MISKOLC
NEMZETI SZĺNHÁZ: Fekete Péter h. 19
A Böngésző nyertesei
A Vasárnap 51-52. számában feltett kérdésre a helyes válasz: 1960-ban. E héten az 500-500 koronát Fodor Ilona diószegi, Ozsvald Gyula felsőpatonyi és Dorók Zoltán losonci olvasónk nyerte. Gratulálunk!
Megújul a Duna tv honlapja
Budapest. 2000-től új küllemben és tartalommal válik hozzáférhetővé a www.dunatv.hu honlap, a Duna Online. A kezdőlapról továbbra is elérhető az öt kontinensen népszerű RealVideo szolgáltatás, melynek segítségével a jövő évtől jobb minőségben tölthetők le a Duna Televízió reprezentatív hír- és kulturális műsorai.
Egy múlt századi vetélkedő
Ha jól emlékszem, októberben tűnt fel Vitray Tamás a „mosóporos tévé” képernyőjén, este hat órakor. A vitrays Kapcsoltam a komoly reklámkampány ellenére napok alatt megbukott.