A nyugati nagykövetek elismerik, Szlovákia lakossága a parlamenti választásokon szabadon voksolhat a politikai képviselőkre, ugyanakkor óva intenek Vladimír Mečiar esetleges visszatérésétől.
Keresés
Olvasóink on-line fóruma
Ha így megy tovább ez a dolog, a volt Jugoszláviából is behívunk jó pár munkáskezet, és akkor lassan meg lehet alakítani a Balkáni Ifjak Demokratikus Szövetségét. Aha, a BIDESZ-t…
PócsiAz ATV-n betelefonált egy vállalkozó.
Olasz bírók és ügyészek lázadnak a kabinet ellen
Valóságos háború tört ki Olaszországban a bírói és a végrehajtói hatalom között: az igazságügyi év megnyitása alkalmából tartott ünnepségeken a bírók és az ügyészek egy része éles bírálatokkal illette a kormányt, amiért az szerintük beavatkozik az igazságszolgáltatás munkájába, a kormánypárti politi
Koncoš farbája
Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az össz-szlovák hisztéria már nem a magyar kedvezménytörvényről szól, hanem a szlovákiai állapotokról. Csak sajnálni lehet, hogy Dzurinda is hozzátette a magáét, s nem kormányfőként mérlegelt, hanem úgy kellette magát a nemzeti érzelmű nagyérdemű előtt, mint egy harmadrangú pártelnököcske.
Mímelt adószigor
Újfent az állampolgár öntudatára épít az állami bürokrácia. Az állampolgárra hárítja saját vagyona nagyságának felbecsülését, rábízza, mérje fel, ingóságainak és esetleges új ingatlanának értéke meghaladja-e a másfél millió koronát.
Csehország: szuperválasztási év
Még jószerivel meg sem kezdődött, de a sajtó máris „szuperválasztásinak” keresztelte el az idei évet Csehországban.
Babonás versenyzők
Bécs. A gyorsasági motoros vb 500 kcm-es kategóriájában idén nem osztják ki az egyes és a kettes rajtszámot, a viselésre jogosult versenyzők ugyanis babonásak és inkább maradnak „saját” számaiknál. Az olasz világbajnok Valentino Rossi lemondott az 1-esről, inkább a már jól bevált 46-ossal indul Hondájával a sorozatban.
Advocaat marad Glasgow-ban
Glasgow. Dick Advocaat biztosan nem lesz a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: a szakember továbbra is a Glasgow Rangers technikai igazgatójaként dolgozik tovább.
Megverték a menedzsert
Szaloniki. Az Arisz Szaloniki labdarúgócsapatának szurkolói megverték Takisz Andriaszt, az együttes menedzserét. A drukkereket az bőszítette fel, hogy az Arisz a Görög Kupában hazai pályán csak gól nélküli döntetlent ért el a Panahaiki Patrasz ellen.
Marek Penksa helyett Balaskó
Budapest. A hét végi tárgyalásokon megegyeztek a Dunaferr és a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetői Marek Penksa átigazolása ügyében. Tehát a 28 éves szlovák középpályás a zöld-fehér együttesben folytatja pályáfutását.