Pozsony. Ma online beszélgetésen vesz részt Eduard Kukan külügyminiszter saját internetes oldala hivatalos üzembe helyezésének alkalmából. Az érdeklődők a www.kukan.sk oldalon 12.30-tól 13.45-ig tehetik fel kérdéseiket a szlovák diplomácia vezetőjének. (sza)
Keresés
Hosszú a tízéves átmeneti időszak
Pozsony. Hosszú az az agrártámogatásokra vonatkozó tízéves átmeneti időszak, amit az EU új tagországaival szemben vezetne be – jelentette ki az uniós tagállamok pozsonyi nagyköveteivel folytatott tegnapi tárgyalása után Ján Figeľ.
Elmarad a visegrádi egyeztetés
Varsó. Elmarad a visegrádi országok miniszterelnökeinek február 19-re tervezett budapesti találkozója – jelentette be tegnap Varsóban Michal Tober kormányszóvivő.
Szombaton temetik Mészáros Károlyt
Dunaszerdahely. A hétfőn elhunyt Mészáros Károly temetése szombaton, február 16-án, délután két órakor lesz a csallóközi Felbáron, a neves író és publicista szülőfalujában. (ú)
E-aláírás szeptemberre?
Pozsony. Tegnap a kormány jóváhagyta az elektronikus aláírásról szóló, régóta készülő törvénytervezetet. „Szeretnénk, ha már áprilisban elfogadná a parlament úgy, hogy végrehajtható legyen, és 2003.
Közös ügy a NATO-tagság
Budapest. Orbán Viktor szerint Magyarországnak és Szlovákiának jó néhány közös ügye van, például a NATO-bővítés, illetve az uniós csatlakozás. Utalt arra, hogy Szlovákia szeretne bekerülni a NATO-ba, a magyar parlamentnek pedig meg kell vitatnia és ha helyesnek tartja, jóvá kell hagynia Pozsony csatlakozását.
Eltúlzott MKP-reagálás?
Pozsony. Eltúlzottnak tartja az MKP állásfoglalását Pavol Hrušovský, a KDH elnöke. A javaslat szerinte nem a magyar kisebbség, hanem Budapest Szlovákia-politikája ellen irányul. Azt, hogy az MKP a tervezet jóváhagyása esetén nem lép kormányba a KDH-val, csak így kommentálta: a kérdést az MKP-politikusok véleményére bízza. (TASR)
BUGÁR BÉLA VÁLASZAI A KDH ELKÉPZELÉSEIRE
Az elképzelés szerint a „közérdeket” sértő polgári társulások tevékenységét az állam megszüntethetné, számlájukat pedig kisajátíthatná.
Ellentmond az európai jognak
Pozsony. „Ha a javaslat a parlamentbe kerül és elfogadják, az MKP a választások után nem lép olyan kormányba, amelynek a KDH is tagja lesz” – jelentette ki Bugár Béla a KDH kedvezménytörvény elleni jogszabálytervezete kapcsán.
Az SPP vételára nem publikus
A Demokratikus Baloldal Pártja módosítani szeretné a Szlovák Gázművek (SPP) folyamatban levő privatizációjának feltételeit. Vajon jó ötletnek számít a baloldal elképzelése? Mennyien érdeklődnek a stratégiai fontosságú cég iránt és eladásából mekkora bevétel várható? Ezekre a kérdésekre vártuk a választ Mária Machová privatizációs minisztertől.