Budapest. Jogerősen pert nyert Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője Havas Henrik újságíró ellen. Havasnak 450 ezer forintot kell fizetnie, mert „seggberúgással” fenyegette Grespiket.
Keresés
Kiújultak a heves harcok
Bagram. Az Afganisztánban harcoló, amerikai vezetésű szövetséges erők legkevesebb 18 lázadó fegyverest megöltek az ország délkeleti részén, a Gulbuddin Hekmatjar pártütő hadúr fegyvereseivel vívott, hétfőn kirobbant harcokban.
Összefognak a terroristák
Róma. Olaszországban nagy a veszélye annak, hogy az Irak elleni háború perspektívája összefogásra készteti a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali, az anarchista és az iszlám terroristákat.
Autonómia felé ható lépések
Bukarest. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kiharcolt eredmények elvezetnek a romániai magyar nemzeti közösség autonómiájához – jelentette ki Markó Béla az erdélyi Krónika című lapnak adott interjújában. Az RMDSZ elnöke a szövetség hétvégi, VII.
Izraeli választások – kemény katonai akciókkal
Jeruzsálem. Véres összecsapások árnyékában tartották a tegnapi előrehozott parlamenti választásokat Izraelben. Hírügynökségi összefoglalók szerint a hajnali óráktól délig több helyszínen mintegy kilenc palesztin vesztette életét, a sérültek számáról nem közöltek pontos kimutatást.
Irak kaphat egy hónapot
New York/Washington/London/Bagdad. Tegnap először reagált a brit kormány hivatalosan is az előző nap a BT elé beterjesztett Blix-jelentésre, leszögezve: a Bagdad által nyújtott kis jelentőségű engedmények nem elégségesek. Ez összecsengett az amerikai vezetők véleményével. Közben a nemzetközi szakértők újabb létesítményeket kerestek fel tegnap Irakban.
Helyreigazítás
Selye Jánosra emlékeztek című tegnapi hírünkben sajnálatos névcsere miatt hibásan közöltük, hogy a komáromiak hétfőn Selye János emlékét idézték, ugyanis a hírben említett esttel Bolyai János halálának 143. évfordulójára emlékeztek a szervezők és a résztvevők. A hibáért az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük. (ú)
A U. S. Steel Jólésznek
Jólész. A kassai U.S. Steel mintegy kétszázezer koronás támogatást adott az önkormányzatnak a falu három hídjának javítására. Az összeget Martin Pitorák, a vállalat személyi és szervezési osztályának vezetője adta át Barci Ferenc polgármesternek.
A felvonók működnek
Magas-Tátra. A tátrai felvonók működését komolyabban nem befolyásolja a vasutassztrájk, hiszen csak fél kilenckor indulnak. Dušan Slavkovský inkább attól tart, hogy a gépeket üzemeltető munkások egynémelyike nem jut el időben a munkahelyére.
Nagykaposon nagy gond lehet
Kassa. Az önkormányzatok által készített előzetes felmérések alapján a vasutassztrájk miatt a legnagyobb gondok a Pelsőc-Muráň, Pelsőc-Slavošovce, valamint a Bánóc-Nagykapos vonalon várhatók. Az utóbbin például Budkovce és Dúbravka teljesen el lesznek vágva a világtól, hiszen autóbusz abban az időben nem jár arra. (TASR)