Galánta. Pomothy László festményei a legnagyobb meglepetés az Amatőr Képzőművészek Klubjának kiállításán, melyet tegnap nyitottak meg a város reneszánsz kastélyában. A gazdasági minisztérium államtitkára alkotásaival eddig nem lépett a nagyközönség elé, képei egyetlen kiállításon sem jelentek még meg.
Keresés
Újabb rablótámadás
Komárom. Fényes nappal támadtak rá egy 68 éves nőre tegnapelőtt a Megyercsi utcán. A támadó 6600 koronát, 1500 forintot és egy mobiltelefont vitt el a nőtől. Az áldozat csak apróbb sérüléseket szenvedett, így nem lesz szüksége kórházi kezelésre.
Alacsonyabb fokú készültség
Kassa. A Kassa-vidéki járásban tegnap megszüntették a havazás és hőfúvások miatt elrendelt harmadfokú készültséget, a másodfokú azonban továbbra is érvényben maradt. A járás északkeleti részén már a harmadosztályú utakat takarítják, ahol még mindig erősek a széllökések.
Letartóztatták a Sun tulajdonosát
Pozsony. A rendőrség tegnap a pozsonyi repülőtéren tartóztatta le a nemzetközi körözés alatt álló Jozef Š.-t, a Sun részvénytársaság igazgató-tulajdonosát. A céget 1993-ban alakították, a pénzüket náluk befektető embereknek 40 százalékos nyereséget ígértek. A cég vezetői 2000 áprilisában eltűntek, a rendőrség sem találta őket. (SITA)
Elfogadnák az alelnöki posztot
Pozsony. Robert Fico elképzelhetőnek tartja, hogy a HZDS frakciójának szétesése után a Smeré lesz a második legerősebb képviselői csoport. Ennek ellenére csak akkor kérnék az ellenzéknek járó házalelnöki posztot, ha legalább 4-5 képviselővel népesebb lenne a frakciójuk, mint a HZDS-é. (TASR)
Irán nem avatkozik be
Pozsony. Irán az iraki probléma békés rendezését támogatja, jelentette ki Kamál Harázzi Pozsonyban. A teheráni külügyminiszter elmondta, ha a régióban háború tör ki, annak nagyon romboló hatása lesz. „Irán ebben az esetben az egyik felet sem fogja támogatni” – mondta Harázzi. (TASR)
Jogtalanul osztott vízumokat
Prága. Többnyire szlovák és ukrán állampolgárok kapták meg azokat az amerikai vízumokat, melyeket 1999 és 2002 között jogtalanul állított ki Alexander Meerovich, az USA prágai konzulátusának volt munkatársa. A férfi legalább 50 ezer dollárral lett gazdagabb ezáltal, így az amerikai törvények szerint akár tízévi börtönre is ítélhetik. (TASR)
Gustáv Krajči most már bánja tettét
Pozsony. Gustáv Krajči tegnap beismerte politikai felelősségét az 1997-es népszavazással kapcsolatban. „Én akkor csak a kormány döntését hajtottam végre, bár vissza is utasíthattam volna, s beadhattam volna lemondásomat.
Ismét emelkedett az üzemanyagok ára
Pozsony. A Slovnaft tegnap újra emelte az üzemanyagok árát; a motorbenzin 60, a gázolaj pedig 30 fillérrel lett drágább. Ľubomír Žitňan, a vállalat szóvivője a drágítást a világpiaci kőolajárak növekedésével indokolta, s figyelmeztetett: az esetleges iraki háború miatt valószínűleg tovább fog emelkedni az üzemanyagok ára. (TASR)
Nagymagyari tanfolyam
Nagymagyar. A Márai Sándor Alapítvány a napokban tanfolyamot tart a község művelődési házában, melyen az önkormányzatok munkatársaival és a közvélemény alakítóival Bordás Sándor pszichológus foglalkozik.