Párizs. Az iraki háború elkerülését közösen támogató Párizs–Moszkva tengely egyik tartóeleme nyilvánvalóan a közös gazdasági érdek.
Keresés
Tárik Aziz volt Rómában a sztár
Róma/Bagdad/Brüsszel/Wa-shington. Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes tegnap a Vatikánban ígéretet tett a pápának arra, hogy országa együtt fog működni a nemzetközi közösséggel a leszerelés területén.
Karcsúsítják a hivatalokat
Kassa. A Kassai kerület járási hivatalaiban tavalyhoz képest 550 fővel csökkent az alkalmazottak száma. A kerületi hivatal háromszáz alkalmazottjából mintegy hetventől váltak meg, s áprilisi hatállyal további 35 elbocsátása várható. A kerület járási hivatalaiban a tervek szerint áprilistól 160 személytől válnak meg. (SITA)
Elzárták a vízcsapot
Veľká Lomnica. A több mint hétszázezer koronás községi vízszámla miatt Kakaslomnic polgármestere a falu romák lakta telepén elzáratta a vízcsapokat. A a csap ugyanis teljesen szétfagyott,
s később nem lehetett elállítani, ezért az egyre csak folyó víz miatt alaposan megnőtt a számla.
Ingyenfuvarból kiutasítás
Poltár. Kiutasítottak az országból egy 29 éves cseh férfit, aki Malackán a barátnőjével arra kért meg egy taxisofőrt, hogy vigye el őket Poltárba. Még az út elején megegyeztek a tízezer koronás fuvardíjban, de a helyszínre érve fizetés nélkül kiugrottak az autóból és eltűntek.
A rendőrkocsinak ütközött
Rozsnyó. Rendőrautónak ment neki tegnapelőtt délután Lada típusú gépkocsijával egy részeg sofőr. A 23 éves férfi autója megcsúszott, így elvesztette felette az uralmát, átsodródott a szembejövők sávjába, ahol frontálisan ütközött egy rendőrségi Volkswagen Multivannal. A sofőr vérében 1,77 ezrelék alkoholt mutattak ki.
Ukrán dohányt csempésztek
Losonc. Hatvanhét karton ukrán zárjegyes cigarettára bukkantak a rendőrök a Gemeran és az Ipeľ gyorsvonatokon tartott razziák során. Az első esetben egy 23 éves fiatalembernél találtak az országba vámmentesen hozott dohányárut. Az illető azt állította, Kassán, egy ismeretlen személytől vásárolta a cigarettát.
Öten jelentkeznek igazgatónak
Királyhelmec. A város főellenőre felszólítás ellenére sem jelent meg a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén, hogy beszámoljon eddigi tevékenységéről, ezért továbbra sem világos, hogy Királyhelmecnek mekkora az adóssága, és milyen intézkedéseket kell foganatosítania a minél gyorsabb törlesztés érdekében.
Egyed mindent tagad
Pozsony. A nyomozók egy hónapon belül döntenek arról, hogy büntetőeljárást kezdenek-e Andrej Egyed, a Szlovák Vasúttársaság volt igazgatója ellen. Egyedet azzal gyanúsítják, hogy 2000-2001-ben visszaélt a vasútnak nyújtott hitelekkel, és ezzel csaknem 100 millió koronás kárt okozott a társaságnak.
Miniszteri támogatás a vasútnak
Besztercebánya. Miklós László környezetvédelmi miniszter támogatná, hogy egyes megszüntetett vonalakon újraindítsák a vasúti személyforgalmat, hiszen ez környezetkímélőbb, mint a közúti forgalom.