Komárom. A szlovákiai magyar középiskolák idén első ízben kapcsolódtak be a pécsi MATEK Alapítvány által meghirdetett Gordiusz matematikai tesztversenybe. A hazai forduló megszervezését Kalácska József, a Nagy Károly Matematikai Társulat elnöke, a Selye Gimnázium tanára vállalta fel.
Keresés
Esztergomi találkozó
Érsekújvár. Esztergomban tegnap munkatalálkozót tartott Komárom-Esztergom megye vállalkozóinak szervezetével az érsekújvári régió vállalkozói klubja. A most formálódó kapcsolatokat a továbbiakban klubtalálkozókon, ötletbörzéken szeretnék elmélyíteni.
Ma Civil Börze Somorján
Somorja. A Fórum Információs Központ szervezésében ma délután 13 és 19 óra közt rendezik Somorján a régió első Civil Börzéjét, amelyen előreláthatóan harminc szervezet vesz részt főleg a Dunaszerdahelyi járásból és Pozsonyból.
Magyarellenes felirat csúfította a galántai Kodály-emléktáblát
Galánta. Fekete filctollal írt magyarellenes szöveg jelent meg a múlt héten vasárnapra virradóra a galántai vasútállomás falán elhelyezett Kodály-emléktáblán.
Kassának van büdzséje
A kassai képviselő-testület tegnap hosszas egyeztetések után elfogadta a város idei költségvetését, s úgy döntött, a városi erdőket egyelőre nem értékesítik.
Hét fánktrükk
1. A fánktészta készítésékor ügyeljünk arra, hogy szobahőmérsékletű alapanyagokból állítsuk össze. (Hideg alkotóelemekből nem fog szépen megkelni!)
2. A fakanállal (vagy robotgéppel) kikevert tészta semmiképpen ne legyen kemény, inkább lágy, amit kissé nehezebb formázni.
3.
Fánkok, tészták farsang farkán
A fánk a farsang jellegzetes étele, melynek mágikus erőt tulajdonítottak. Egyes vidékeken azért sütötték, hogy a vihar ne vigye le a háztetőt. A fánknak különböző változata ismert: szalagos, farsangi, rózsafánk, forgácsfánk vagy csöröge, cseh fánk vagy kőttes fánk. Magyarországon a XIX.
Élvezetes leírása az jó magyar ételeknek – 22.
Az 1800-as évek végén jelent meg Zilahy Ágnes szakácskönyve, melynek receptgyűjteménye izgalmas kalandot jelenthet a ma háziasszonyának. Amellett, hogy változatos főznivalót talál benne, kortörténetnek is igen érdekes. Ebből olvashatnak szemelvényeket korhű nyelvezetben és helyesírással.
Mitől függ a tészta állaga?
A tésztában levő különböző anyagok lényeges befolyást gyakorolnak a sütőcukrászati termékekre. Nagy mértékben megváltoztatják a tészta állagát a különféle zsiradékok. A zsiradékok ugyanis vízben oldhatatlanok, így a tésztában nem helyezkednek el olyan egyenletesen, mint a vízben oldható cukor és só.
A féktelen vigasság napjai
A farsang vízkereszt napjától hamvazószerdáig tartó időszak. Idén e jeles nap március 5-ére esik. A szokás szerint többnyire a farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd alkotja a farsang farkát. Ebben az időszakban mindenhol rendeznek farsangi mulatságokat, bálokat.