Pozsony. Milan Hanzel főügyész az Alkotmánybíróság hozzájárulását kérte egy bírónő elleni vádemeléshez. Iveta D. pozsonyi bírát azzal gyanúsítják, hogy a belvárosi Tesco áruház élelmiszerosztályán mintegy hatezer korona értékű árut pakolt be táskájába és kabátzsebeibe. (SITA)
Keresés
Ma dönthetnek Viliam Soboňáról
Pozsony. A parlament mentelmi bizottságának ma kellene dönteni Viliam Soboňa HZDS-s képviselő mentelmi jogának megvonásáról. Ha engednek a Legfőbb Ügyészség kérésének, a parlament akkor is csak a következő ülésén dönt az ügyről.
Erdélyi az Ökumenikus Tanács alelnöke
Pozsony. A 2005-ig terjedő program megszavazásával, s az elnökség megválasztásával ért véget tegnap az Ökumenikus Tanács kétnapos konferenciája. A tanács elnökévé választották további két évre Július Filót, az evangélikus egyház egyetemes püspökét, alelnöke újra Erdélyi Géza református püspök lett. (TASR)
Történelmi mélyponton a HZDS
Pozsony. A legújabb közvélemény-kutatások szerint, ha most tartanák a választásokat, a Smer nyerné 22,5 százalékkal. A második helyen az SDKÚ áll 16 százalékkal. A HZDS történelmi mélypontjára jutott, a megkérdezettek 12,4 százaléka támogatja, őt az MKP követi 12,4 százalékkal.
Belehalt az influenzába?
Losonc. Hétfőn hajnalban a losonci kórház intenzív osztályán tüdőgyulladás következtében meghalt egy 25 éves fiatalember. A férfi három héttel ezelőtt influenzán esett át, valószínűleg nem gyógyult ki teljesen és ismét munkába lépett.
Elosztották a bizottsági posztokat
Pozsony. A Vojtech Tkáč vezette frakció megalakulása miatt a parlament több bizottságának, valamint külföldre utazó küldöttségének összetételét meg kell változtatni. Az SDKÚ-s Milan Hort, a bizottságok átszervezését irányító csoport vezetője szerint már majdnem mindenben megegyeztek.
Bauer Editet, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjét
A magyar párt nevében az egészségügyi törvény kapcsán módosító indítványt terjesztett elő. Mi a javaslat lényege?
A gyerekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény kimondja: az egyes országok államigazgatása és törvényhozása köteles a gyermekek érdekét mindenek előtt szem előtt tartani.
Elhúzódik a Zajac-féle reform vitája
Pozsony. Folyamatosan érkeznek a módosító javaslatok az egészségügyi ellátásról szóló törvényjavaslathoz, melyet tegnap kezdett tárgyalni második olvasatban a parlament. A vitába 22 képviselő jelentkezett írásban, az ülés folyamán további képviselők szóbeli jelentkezése is várható.
Papíron kevesebb az állástalan
A legutóbbi statisztikai adatok szerint a 109 ezer lakosú Komáromi járás 55 100 gazdaságilag aktív polgára közül alig minden negyediknek nincs munkája. Más megközelítésből: a munkanélküliség aránya tartósan 24 százalék körül mozog. Roland Keťkóval, a járási munkahivatal igazgatójával a foglalkoztatási törvény módosításának hatásairól, a nyilvántartott munkanélküliek jogairól és kötelességeiről beszélgettünk.
Szaddám álneve, avagy a pincér veszélyt szimatol
– Go home! – súgja a bagdadi szálloda pincére. Ez a húszéves Ahmed alig tud angolul, pár szót beszél csupán. A legfontosabbakat.