Vancouver. Fidel Castro is támogatja, hogy 2010-ben Vancouverben kerüljön sor a téli olimpiára. A politikus ázsiai útjáról hazatérőben „technikai pihenőt” tartott a kanadai városban, s akkor nyilatkozott erről az egyik helyi televíziónak.
Keresés
Három helyett csak kettő
Róma. A következő szezontól az olasz labdarúgó-bajnokságban az eddigi három helyett csupán két európai unión kívüli játékos szerepelhet egy csapatban. A jelenlegi pontvadászat egyik legnagyobb, nem EU tagországából származó sztárja a brazil Rivaldo, aki nyáron érkezett az FC Barcelona csapatától az AC Milanba.
Jön a világbajnok tehetség?
Sao Paulo. Brazil lapértesülés szerint elképzelhető, hogy az AC Milan együttesében folytatja pályafutását a Sao Paulo labdarúgócsapatának világbajnok csatára, Kaká. A lapok úgy tudják, hogy a 20 éves tehetségért 19.5 millió dollárt fizetne a milánói klub.
Romario sikertelen bemutatkozása
Doha. Romario kedden játszott először új csapatában, a katari Al-Saadban, de bemutatkozása nem sikerült túl jól, ugyanis 1:0-ás vereség lett a debütálás vége.
Addig maradhat, amíg akar
Liverpool. A Liverpool vezetősége kész pályafutása végéig alkalmazni Gérard Houllier-t, a labdarúgócsapat 55 éves francia edzőjét. – Mindig is hosszú távon számítottunk rá. Amikor szerződtettük, biztosak voltunk abban, hogy ő az, akire szükségünk van.
Keane örömmel lenne vezetőedző
Manchester. A MU labdarúgócsapatát 1993 óta erősítő Roy Keane szívesen lenne vezetőedző a két év múlva visszavonuló Sir Alex Ferguson helyett. – Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt években. Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan kiváló edzőkkel dolgozhattam együtt, mint Brian Clough, vagy Alex Ferguson.
HOKI ST EXTRALIGA
Pozsony. Nincs megállás a hokibajnokságban, tegnap a playoff két mérkőzésére került sor, harmadszor találkozott egymással a Žilina és a Slovan, illetve a Poprad és a Zvolen, mindkét alkalommal a vendégek nyertek, így összesítésben már 3:0-ra vezetnek, s egy győzelemre van szükségük, hogy bejussanak az elődöntőbe.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Tovább növelte előnyét a portugál labdarúgó-bajnokságban az FC Porto, miután a 24. forduló rangadóján, idegenben 1:0-ra le-győzte a tabellán második Benficát. Az állás: 1. FC Porto 63 pont, 2. Benfica 50, 3. Sporting Lisboa 48.
Holnap sorsolnak
Budapest. A Ferencváros és az MTK után tegnap a Debrecen és az NB I/B-ben szereplő BKV Előre is bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A DVSC a Sopront verte 2:0-ra, a BKV pedig a Siófokot múlta felül hosszabbítás után, büntetőkkel.
DEBRECEN–SOPRON 2:0 (2:0), góllövők: Andorka (21.), Kiss Z. (23.
Két év zöld-fehérben
Budapest. Szerdán pont került Lipcsei Péter ügyére. A Ferencváros csapatkapitányával december óta tárgyaltak a zöld-fehér klub vezetői nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, aminek eredményeképpen a 31 éves futballista további két évre írt alá az Üllői úton.