Bukarest. Az erdélyi magyar közösségben nem az ideológiák mentén, hanem a magyar kormány által kedvezményezett és hátrányosan megkülönböztetett csoportosulások között történt szakadás – állapította meg legutóbbi számában az Erdélyi Riport.
Keresés
Fél-Ciprus az EU-ba
Brüsszel. Günter Verheugen bővítési biztos tegnap azt mondta, a ciprusi tárgyalások kudarca negatív hatással lesz Törökország EU-csatlakozási kilátásaira. Előzőleg Brüsszelben azt hangsúlyozták, a kudarc nem változtat az EU álláspontján: a Ciprusi Köztársaság egységes szigetként 2004. május elsején kerül be az unióba.
Támadás a jövő kedden, hajnalban?
Tel-Aviv/London/Washington/Rijád/New York. Az izraeli vezérkari főnök szerint az amerikai hadművelet Irak ellen március 17-ről 18-ra virradóra kezdődik. Nagy-Britannia új követeléslistát állított össze Irak számára. Szakértők szerint leghamarább ma bocsáthatják szavazásra az amerikai–brit–spanyol határozattervezetet a BT-ben, de ennek már tegnap délután is egyre kisebb volt a valószínűsége.
Végre ivóvízhez jutnak a felsőtúriak
Felsőtúr. A Léva környéki faluban évek óta rossz, ivásra, főzésre használhatatlan a helyi kutak zömének vize. Egyrészt rendkívül magas a nitráttartalom, másrészt pedig nagyon kemény a víz. Épp ezért a községben március végén elkezdik az új vízvezeték kiépítését.
Készül a munkatörvénykönyv
Pozsony. Jóváhagyta a kormány a munkatörvénykönyv módosító tervezetét. „Lényegében azt a változatot fogadtuk el, amelyikben az érdekegyeztető tanács megegyezett” – mondta Ľudovít Kaník szociálisügyi miniszter.
Még nem tudni, ki lesz Mitro utódja
Pozsony. „Formalitás volt az egész, a kabinet egyhangúlag megszavazta Mitro menesztését. Már csak az államfőt kell értesíteni, ám ez is csak formalitás lesz” – erősítette meg lapunknak Martin Maruška, a kormányfő szóvivője.
Vallaniuk kell az ügyészségen
Pozsony. Ma tesz vallomást a Legfőbb Ügyészségen Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke. A képviselőt amiatt idézték be, mert a parlament rendkívüli ülésén azt állította, hogy az egyik törvény megszavazását valaki, vagy valakik meg akarták vásárolni.
Túlzsúfoltak a börtönök
Pozsony. Tavaly megteltek a szlovákiai börtönök. Míg 2002 decemberében elvileg 2222 hely volt a büntetés-végrehajtási intézetekben, már akkor 2261-en zsúfolódtak össze.
Klaus nem találkozik Mečiarral
Pozsony. Az új cseh köztársasági elnök első hivatalos útja Szlovákiába vezet majd. Václav Klaus március 18-án egy napra érkezik Pozsonyba, a pontos program egyelőre nem ismert, de az már biztos, hogy találkozik Rudolf Schuster államfővel, Mikuláš Dzurinda kormányfővel és Pavol Hrušovskýval, a parlament elnökével.
Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési minisztert
A kormány szerdán elfogadta az Ön vezetése alatt álló szaktárca által kidolgozott Országos Régiófejlesztési Programot, amely már tartalmazza a brüsszeli Európai Bizottság észrevételeit is.