Pozsony. A szlovákiai biztosítók több mint félmilliárd koronával tartoznak a belügyminisztériumnak. Bár egy 2002-es törvény szerint a kötelező gépjármű-biztosításból származó bevétel nyolc százaléka a tárcát illeti, eddig egyetlen fillért sem utaltak át.
Keresés
Tovább csökkent a gázolaj ára
Pozsony. A Slovnaft tegnap újra, ezúttal 1,70 koronával csökkentette a gázolaj árát. Egy literért jelenleg már csak 28,20 koronát kell fizetnünk. Áprilisban már másodszor következett be csökkenés, de ez csak a gázolajat érintette, a motorbenzint nem. Az árak most az év eleji szintre tértek vissza. (TASR)
Szabad az út Szerbiába és Montenegróba
Pozsony. A Szerbiába és Montenegróba turistaként utazni kívánóknak 2003. április elseje és szeptember harmincadika között nem kell vízumot váltaniuk, tudatta a balkáni ország nagykövetsége. A határ átlépése során úgynevezett turistaengedélyt kapnak, mellyel 30 napig tartózkodhatnak az ország területén.
Nem tudni, mikor szállítják haza
Pozsony. A szlovák igazságügyi minisztérium tegnap elküldte Csehországba Mikuláš Černák kiadatási kérelmét. A kérvényről először az illetékes cseh bíróság dönt, majd a cseh igazságügyi miniszternek is rá kell bólintania.
Kisautók az népszavazás népszerűsítésére
Pozsony. Az EU-csatlakozásról szóló népszavazáson való részvételre buzdító kampány keretében nyolc, EU-színekkel díszített, Smart típusú személyautó járja tegnaptól Szlovákia nyolc kerületének útjait.
Mečiar és még néhányan
Pozsony. Vladimír Mečiar és még néhány képviselő, valamint Ľubomír Plai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke és Štefan Hudec, a kormányhivatal vezetője nem adta le vagyonnyilatkozatát. A dokumentumot március 31-ig kellett a parlament összeférhetetlenségi bizottságához eljuttatni.
Nem volt agyvérzése
Pozsony. Pavol Ruskónak nem volt agyvérzése, erősítette meg lapunknak Peter Matula, az Új Polgári Szövetség sajtóosztályának munkatársa. Az ANO elnökét vasárnap délután fejfájással szállították egy pozsonyi kórházba. „A kivizsgálás során kiderült, hogy magas a vérnyomása, ettől fájt a feje.
Amerikában elhiszik
Pozsony. Az amerikai kongreszszus komolyan veszi a Test és lélek című kiadványban nemrég megjelentetett vádakat, a testület hivatala sajtótájékoztatón foglalkozott a kiadvánnyal, közölte Erika Schlager, a kongresszus európai együttműködési és biztonsági bizottságának munkatársa.
Gondok nélküli viszony
Moszkva. Szlovákia és Oroszország kapcsolatát nem terhelik komolyabb problémák, jelentette ki tegnap az orosz fővárosban Mikuláš Dzurinda.
Már nincs vesztegetni való idő
A PHARE programkoordinátora magánemberként csekélynek tartja a romakérdés kezelésére irányuló politikai akaratot. Michel Digne igazi francia úriember, aki mikrofonba természetesen nem mond ilyesmit, mint ahogy azt sem emlegeti fel a szlovákiai csúcspolitikusoknak, hogy hitetlenül csóválták fejüket, mikor az itteni cigánytelepeket afrikai nyomortanyákhoz hasonlította.