Már nincs vesztegetni való idő

Egy kétnapos kassai szemináriumot követően beszélgetünk, amelyen a roma etnikum felzárkóztatásának módjairól volt szó. Elégedett az érdeklődéssel?

Igen, körülbelül százhúsz meghívott érkezett Kassára. Széles csoportot céloztunk meg, járási és megyei hivatalnokokat, szociális és oktatásügyi szakembereket, az egyes minisztériumok munkatársait, önkormányzatokat, és persze a civil szférát. Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy a roma kisebbséget be kell vonni a decentralizációs folyamatba, az ország uniós csatlakozását pedig ki kell használni a népcsoport felzárkóztatására. Kelet-Szlovákiában ez különösen égető probléma, és úgy vettem észre, a helyiek örömmel fogadták az előadást tartó európai szakembereket.

Néhány résztvevőtől azt hallottam, hogy sokat tanultak ugyan önöktől, de önök legalább annyit tanultak tőlük.

Örülök ennek a véleménynek, mert szerintem ez volt az akció lényege. Nem azért jöttünk, hogy megfellebbezhetetlen autoritásként észt osszunk a tudatlan, elmaradott helyieknek. Mivel hosszú évekig foglalkoztam az emigránsok integrációjával, más szemszögből látom a dolgokat. Bár a romák itt születtek, bizonyos szempontból hasonlóan kell közelíteni hozzájuk, mint a menekültekhez. Hasonlóan kirekesztettek, gyakran találkoznak diszkriminációval, emiatt egy idő után már nem is igyekeznek beilleszkedni a többségi társadalomba. Nyugat-európai tapasztalatok alapján tudjuk, mit eredményezhet mindez, és mennyi időt vesz igénybe a kezdeti hibák helyrehozása.

Mégis mennyit?

Legalább egy, de inkább két nemzedéknyit, mármint abban az esetben, ha azonnal határozott lépések történnek. Franciaországban is hosszú ideig tartott az Észak-Afrikából érkezők integrálása, és még a harmadik nemzedék sem állíthatja nyugodt szívvel, hogy a folyamat befejeződött. Talán ijesztően hangzik, de szerintem Szlovákiában ebből a szempontból vészhelyzet van, és katasztrófa-forgatókönyvre van szükség ahhoz, hogy az elkövetkezendő tíz évben eredmény születhessen. Ez alatt a pozitív diszkriminációt értem.

Mikor érkezett Szlovákiába, és meddig marad nálunk?

Tavaly februártól tevékenykedem Pozsonyban, ahová a szlovák kormány meghívására érkeztem. Az illetékesek ugyanis úgy látták, az unió által felkínált négyféle integrációs program közül a helyi viszonyokra leginkább az úgynevezett francia modell alkalmazható. Kollégáimmal együtt abban igyekszem segíteni, hogy az uniós csatlakozásig a lehető legtöbb történjék a roma kisebbség lakás- és szociális helyzetének javítása érdekében. Decemberig maradok, és helyzetértékelő tanulmányban számolok be tapasztalataimról. A szlovák kormány remélhetőleg fel tudja majd használni ezt a tanulmányt saját stratégiájához. Együttműködöm Klára Orgovánová romaügyi biztos, valamint Csáky Pál miniszterelnök-helyettes irodájával. A hangsúly a két ország szakembereinek közös munkáján van. Tanulmányutakat is szervezünk néhány uniós tagállamba a szlovákiai illetékesek részére, hogy lássák, másutt hogyan birkóztak meg hasonló problémákkal. Persze mi is minden alkalmat megragadunk az itteni „terepszemlére”, mert a legégetőbb gondokra csak így derülhet fény.

Eddigi tapasztalatai alapján melyek a „legégetőbb” gondok?

Ez egy komplex kérdés, nem igazán érdemes részekre bontani. A lakásprobléma, a munkanélküliség, a romák iskoláztatása, az egészségügyi és szociális helyzet egyaránt figyelmet érdemel. Az egyes részterületek szakértőinek szorosan együtt kell működniük, az információáramlásnak zavartalannak kell lennie. Ezért lepett meg, hogy a szlovákiai szervek helyi szinten mennyire felkészületlenek az uniós fejlesztési támogatások fogadására és hatékony felhasználására. Kevés az átgondolt, alulról jövő kezdeményezés, márpedig a romaprobléma nem csak a politikusok problémája.

Ön szerint a szlovákiai illetékeseknek mivel kellene kezdeniük az integrációs munkát?

Elsősorban munkát kell adni az embereknek. E nélkül ugyanis kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, illetve egy idő után hozzászoknak a semmittevéshez. Aztán a lakásgondok megoldása következik, de nem kész lakásokat kell építeni a romáknak, hanem lehetőséget kell adni nekik, hogy segédkezzenek saját otthonuk kialakításában. Ehhez természetesen az infrastruktúra kiépítése, a csatornázás és a vezetékes víz is hozzátartozik, hogy a roma etnikum életkörülményei elérjék a nem roma lakosságét.

A minap egy Kassa melletti kisközség polgármesterével beszélgettem, akinek vannak ugyan tervei a romák életkörülményeinek javítására, de fogalma sincs, hogy létezik az ISPA alap, nem tudja, hogy uniós támogatásokért is pályázhat...

Igen, nekem is vannak hasonló tapasztalataim. Sajnos, hiányzik a koordináció, az információk nem jutnak el az alsóbb szintekre. A megoldást egy országos tájékoztatási központ létesítésében látom, ahová bárki fordulhat jó tanácsért. Nincs vesztegetni való idő, két okból. A romatelepeken és szükséglakásokban lakók szenvednek és nélkülöznek, az uniós alapokhoz pedig most kell benyújtani a pályázatokat ahhoz, hogy az elkövetkezendő időszakban pénz érkezzen a gondok enyhítésére.

Ön szerint létezik rasszizmus Szlovákiában? Ittléte alatt találkozott fokozott faji előítéletekkel?

A helyzet e szempontból Szlovákiában sem rosszabb, mint az uniós tagállamok többségében. Az állampolgárok között akad mindenféle ember, olyanok is, akik nem tudják tolerálni a másságot és nem nézik jó szemmel a kisebbségieket. Ugyanakkor itt is, ott is vannak emberjogi aktivisták, különböző csoportok, akik-amelyek harcolnak a diszkrimináció ellen. A különbséget abban látom, hogy a közvéleményt az EU-tagállamokban jobban informálják, mint önöknél.

Mi a helyzet a politikusokkal? Ők vajon átlátják a helyzetet?

Igen, náluk nem a tájékozatlanság a fő probléma, hanem a döntéshozatal nehézkessége. Az én dolgom nem az, hogy megszabjam a kormánynak, mik legyenek a prioritásai. A választás felelőssége teljes egészében rájuk hárul.