Pozsony. Vladimír Mečiar és még néhány képviselő, valamint Ľubomír Plai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke és Štefan Hudec, a kormányhivatal vezetője nem adta le vagyonnyilatkozatát. A dokumentumot március 31-ig kellett a parlament összeférhetetlenségi bizottságához eljuttatni.
Mečiar és még néhányan
Pozsony. Vladimír Mečiar és még néhány képviselő, valamint Ľubomír Plai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke és Štefan Hudec, a kormányhivatal vezetője nem adta le vagyonnyilatkozatát. A dokumentumot március 31-ig kellett a parlament összeférhetetlenségi bizottságához eljuttatni. Mečiar egyébként csak akkor hajlandó továbbítani a dokumentumot, ha garanciát kap arra, hogy nem élnek vissza a benne foglaltakkal. A hatályos törvény értelmében vagyonnyilatkozatot az államfőnek, az összes honatyának és kormánytagnak – az államtitkároknak is –, a titkosszolgálat és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének, az emberjogi biztosnak, a jegybank tisztségviselőinek, az alkotmánybíróság elnökének és valamennyi bírájának, a főügyésznek, a legfelsőbb bíróság és a számvevőszék elnökének, illetve a központi államigazgatás tisztségviselőinek kell tenniük. „Nem szabható ki büntetés, ha valaki nem továbbítja időben vagyonbevallását, a törvény ilyesmire nem gondol. Egyedül azt tehetjük, hogy a bizottság nyilvánosságra hozza a törvénysértők nevét, és a közvélemény nyomására valószínűleg eleget tesznek kötelezettségüknek” – nyilatkozta lapunknak Köteles László bizottsági tag. A magyar politikus bízik benne, a készülő új összeférhetetlenségi törvény e problémát is orvosolni fogja. „Bauer Edit sokat tartózkodik külföldön, ezért nem állt módjában eljuttatni a parlamentbe a dokumentumot” – tette hozzá Köteles. A bizottság valószínűleg még húsvét előtt megvizsgálja a vagyonnyilatkozatokat. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.