Pozsony. Rudolf Schuster részben attól teszi függővé indulását a jövőre esedékes köztársaságielnök-választáson, hogyan fogadja a lakosság az éves országértékelő beszédét, melyet december 3-án a parlamentben mond el.
Keresés
Nem volt törvénytelen a vasutassztrájk
Pozsony. Jogtalanul függesztette fel a Pozsonyi I. Járásbíróság azt a vasutassztrájkot, mely január vége és február eleje között megbénította az ország közlekedését, áll a Pozsonyi Kerületi Bíróság tegnap nyilvánosságra hozott döntésében.
Roma integrációs hivatal alakul
Pozsony. Létrehoznak a romák integrációjának elősegítésére egy hivatalt, amellyel már a jövő évi költségvetés is számol. A hivatalnak öt regionális irodája lesz – jelentette be Ivan Mikloš, a pénzügyi tárca vezetője.
Még titok a jelölt neve
Pozsony. Az MKP kiválasztotta új jelöltjét a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói posztjára. Az illető életrajzát a párt pénteken adta át a koalíciós partnereknek „A jelölt a hivatal alkalmazottja, pártoktól független személy” – tájékoztatta lapunkat Bárdos Gyula frakcióvezető.
Tiltakozás a betét ellen
Pozsony. A Szlovák Kereskedők Szövetsége és a Jednota COOP fogyasztási szövetkezet nyílt levélben tiltakozott Miklós László környezetvédelmi miniszternél amiatt, hogy a szaktárca olyan rendeleten dolgozik, amelynek következményeként betéttel terhelnék a vissza nem váltható műanyag palackokat.
Köteles Lászlóval, a Szlovák Információs Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság alelnökével a „harminchatok” titkos jegyzéké
Állítólag 36 tagja van az állam lejáratásán dolgozó titkos csoportnak, és a miniszterelnök a névsort odaadta a Szlovák Információs Szolgálatnak. Mikuláš Dzurinda ezt nem cáfolta.
Kisebbségi kulturális támogatás
Szlovákia is aláírta a kisebbségi vagy regionális nyelvek európai chartáját, ezért több törvényt módosítania kell. A nem állami kulturális intézmények még mindig csak támogatásokból tudnak megélni, mert a kulturális tárca a jogszabályból adódóan nem finanszírozhatja őket. Ezekről a témákról kérdeztük Kvarda Józsefet, a kulturális minisztérium államtitkárát.
Horoszkop
Képes új elgondolásokat vagy témákat illeszteni egy már létező rendszer és rutin kereteibe – annak felrúgása nélkül – és ezzel nagy hatást gyakorol befolyásos emberekre.
Van, aki ilyenkor vált foglalkozást, egészen váratlanul, különösen, ha a munkája már túl unalmassá vált.
A Kreml újra a Nyugatot teszteli
Moszkva/Budapest. A Jukosz-vezér Mihail Hodorkovszkijnak szombati bebörtönzése után az elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy e lépés a kaotikus privatizációkban szerzett vagyon egy részének visszaállamosítását vezeti be. Rövid távon pedig a moszkvai tőzsde drámai esését valószínűsítik.
Határátlépés: egyszerű, de még nem nagyszerű
Pozsony. A jelenlegi határhelyzetről Martina Petruščáková a belügyminisztériumból lapunknak azt mondta: a szlovák állampolgárok és a külföldiek is még kénytelenek a határátkelőkön határ- és vámellenőrzés alá vetni magukat. Az utazási okmányok ellenőrzését a határrendőrség és az idegenrendészet végzi.