Bár a nyitóhétvégi eredményéhez képest 56%-ot zuhant a Horrorra akadva 3., a paródia 21,1 millió dolláros bevétellel a második hétvégéjén is az amerikai mozis toplista élén maradt. A második a Disney hagyományos animációval készült családi mozija, a Brother Bear lett, amely 18,5 millió dollárt hozott.
Keresés
Mátrix – Forradalmak
A végre itt van. Megérkezett. A rajongók úgy várták, mint Zion népe a fekete reverendás, kung-fu bajnok Neót, a többiek pedig örömmel veszik tudomásul, hogy a Forradalmakkal végre befejeződik az ezredforduló egyik legnagyobb kasszasikerének tekinthető Mátrix trilógia.
NAPTÁR
November 5
EGY GONDOLAT
„Az ember olyan, amilyennek látják.”
Sulyok Mária
NÉVNAP
Imre
A germán eredetű név jelentése: királyi, hatalmas, híres. A szlovák Imrichek is ma ünnepelnek.
MAI ÉVFORDULÓINK
95 éve született Sulyok Mária színésznő.
Betegeket is kivégeznek
Washington. Három pszichés beteget végeznek ki hamarosan az USA-ban. „A szóban forgó férfiak súlyos pszichés betegségekben szenvednek” – hívta fel a figyelmet Brian Roberts, a halálbüntetés eltörléséért küzdő szervezet elnöke.
Cini nem megy Amerikába
Budapest. Zalatnay Sarolta cáfolta a hírt, hogy a közeljövőben Amerikába utazna. Folyamatban lévő bírósági ügye miatt egyébként sem hagyhatja el az országot. Az elsőfokú ítélet szerint az énekesnő három év letöltendő szabadságvesztés elé néz.
Pamela szexnaptára
Hollywood. Pamela Anderson folyamatosan adagolja a meglepetéseket. Nemrégiben azzal szomorította el rajongóit, hogy már csak tíz éve van hátra. Most megjelent a jövő évi naptára, a képeken nagyon szexis, annak ellenére, hogy ma már nem egy csinibabát, hanem egy érett nőt láthatunk.
Kettétörött a világ legnagyobb jéghegye
Párizs. A Déli-sarkvidék B-15 elnevezésű jégóriása, amely 11 ezer négyzetkilométeres területével olyan nagy volt, mint Jamaika, októberben vált ketté – idézte az Antarctic Sun tegnapi számát az AFP.
Egy egészséges vese ára
Prága. Súlyos orvosi tévedés miatt újabb 459 ezer korona kártérítést kap egy kárvallott páciens: Zdeněk Wolf. ĺgy döntött a napokban a Hradec Králové-i kerületi fellebbviteli bíróság.
VIGYORGÓ
Sofőr
– Hogy hívják az afrikai buszsofőrt?
– ?
– Busman. Gárdonyi után szabadon
– Hogy hívják Szegeden a láthatatlan embert?
– ?
– Ködmön.
Batikoljunk viasszal!
A sok gyorsan elkészíthető ajándék után ezen a héten most időigényesebb munkával próbálkozunk.