Pozsony. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottság elégedetlen a szlovákiai romák diszkriminációja ellen tett lépésekkel, ezért a kormány tegnap további konkrét feladatokkal bízott meg néhány minisztériumot.
Keresés
Csökkent a gázolaj ára
Pozsony. A Slovnaft tegnap 70 fillérrel csökkentette a gázolaj árát, így egy literért az eddigi 32,60 helyett már csak 31,90 koronát kell fizetni. Az árat a világpiacon is lefelé nyomják, nekünk is alkalmazkodnunk kellett ehhez, jelezte Dušan Valúch, a vállalat kommunikációs osztályának munkatársa.
Két év alatt 500 millió euró
Pozsony. Több mint 500 millió eurót meríthet Szlovákia az Európai Unió kohéziós alapjából 2004 és 2006 között, a támogatás közlekedésügyi és környezetvédelmi projektumokra fordítható.
Felmondjuk a túlhaladott szerződést
Pozsony. Szlovákia felmondja a végzettséget és képesítést igazoló, illetve a tudományos fokozatok használatára felhatalmazó dokumentumok kölcsönös elismeréséről szóló nemzetközi szerződést, melyet még 31 évvel ezelőtt kötött Csehszlovákia az akkori szocialista államokkal.
Egyiptommal közösen a terrorizmus ellen
Pozsony. Szlovákia a terrorizmus elleni harcban Egyiptommal is szövetkezik. Vladimír Palko belügyminiszter javaslatára kétoldalú együttműködési egyezményt kötünk, mely értelmében a két állam kölcsönös segítséget nyújt a szervezett bűnözés elleni küzdelem során.
Pénz volt szovjet laktanyákra
Pozsony. Felújítják azokat a területeket, ahol a szovjet hadsereg óriási károkat okozott: jövőre mintegy 340 milliót különítenek el e célra az államkasszából. Ebből több mint 245 milliót Vlkanová, Sliač, Rimaszombat és Komárom rendbetételére fordítanak. (sz)
Ki lehet körzeti elöljáró?
Pozsony. December 17-ig kell a koalíciós pártoknak javaslatot tenniük az újonnan alakuló körzeti hivatalok elöljáróira.
Egymilliárddal több kell
Pozsony. Az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZPŠaV) azt követeli az államtól, hogy a regionális oktatásügy és a felsőoktatás támogatására az előirányzottnál mintegy 0,8-1,5 milliárddal többet különítsen el a jövő évi költségvetésben, jelentette be tegnap Ján Gašperan, az OZPŠaV elnöke.
Arvay elárvult, kizárta a KSS
Pozsony. A Szlovák Kommunista Párt tegnap kizárta soraiból Herman Arvayt, és felszólította a képviselőt, hogy a párt javára mondjon le mandátumáról. Jozef Ševc pártelnök és Vladimír Ďaďo frakcióvezető biztos abban, hogy Arvayt megvásárolta a koalíció, hogy ezáltal is gyengítse az ellenzéket.
Lesz nyugdíjemelés februárban
Pozsony. Februártól 4 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, és 2004. decemberében újabb emelés várható, mely kiegészíti a nyugdíjakat az infláció és a nominálbér emelkedésének szintjére, jelentette be tegnap Ľudovít Kaník szociális miniszter.