Királyhelmec. Egyre kevesebb az esély arra, hogy villanyfénynél ünnepelhessék a karácsonyt azok a családok, amelyeket a Kelet-szlovákiai Villamos Művek (VSE) november 12-én jogosulatlan áramfogyasztás miatt kapcsolt le a hálózatról.
Keresés
Beköltözés februárban
Párkány. „Legkésőbb február tizedikéig elkészül annak az öt helyi lakásnak a felújítása, amelyek az augusztus 12-i toronyháztűzkor égtek ki” – tudtuk meg Július Rapavýtól, a házkezelőség igazgatójától. Közölte, már január végére szeretnék befejezni a renoválást.
Kórházak és iskolák többlettámogatása
Komárom. Nyitra megye képviselő-testülete idei utolsó ülésén egyebek mellett mintegy 16 millió korona beruházási tétel átcsoportosításáról döntött. Az összeget főként egyes, megyei hatáskörbe tartozó kórházak és iskolák javára ítélték meg.
NAPTÁR
December 0
EGY GONDOLAT
„Egyetlen dolgot nem lehet megtenni a világon, az emberi szellemet tartósan elnyomni.”
John Steinbeck
NÉVNAP
Teofil
Görög eredetű név, de átvette a latin is. Jelentése: Isten kedveltje.
Életfogytiglant kapott
Washington. Életfogytiglani börtönre ítélték Amerika legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosát, aki másfél évtized alatt 48 nőt fojtott meg. Az ítéletet csütörtökön mondta ki Washington államban egy seattle-i bíróság.
Vádemelés Jacko ellen
Washington. Michael Jackson ellen csütörtökön hivatalosan vádat emeltek kiskorú molesztálása miatt. A popsztárnak összesen kilenc vádponttal kell szembenéznie majd a tárgyaláson, amely alighanem világszenzáció lesz.
Szabad az NDK utolsó elnöke
Berlin. Egon Krenzet, a néhai NDK egykori államfőjét és pártfőtitkárát, aki 1989 őszén Erich Honecker örökébe lépett, csütörtökön kiengedték a börtönből.
Amerikai nem lehet ellenség
Washington. Az amerikai elnök nem adhat felhatalmazást arra, hogy ellenséges harcosként tartsanak fogva amerikai állampolgárt, akit az ország területén tartóztattak le, messze mindenféle harctértől – állapította meg egy New York-i fellebbviteli bíróság.
Hat katona halálos balesete
Budapest. A honvédség hivatásos és szerződéses állományába tartozott az a hat fiatalember, akik tegnap hajnalban Izsák és Kisizsák között autóbalesetben életüket vesztették. A honvédelmi miniszter rendkívüli gyorssegélyt utalt ki az elhunytak családtagjainak.
A Fidesz az EP-hez fordult
Budapest. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke levélben fordult az Európai Parlament romániai jelentéstevőjéhez. Ebben felhívja a figyelmet arra, hogy a bukaresti kormány olyan európai normákat sért, amelyeket a csatlakozási folyamat részeként Románia is elfogadott.