Itt van a sokat emlegetett, nagyon várt 2004-es év, az EU-ba való belépés éve. Évtizedekkel ezelőtt csak a legmegrögzöttebb idealisták ábrándoztak arról, hogy egyszer majd megszűnik Európa megosztottsága, s mi is a jobbik oldalra, nem az ázsiai színezetű akolba tartozunk majd.
Keresés
2003 legfontosabb eseményei a tudományban
A DNS 50. születésnapjának ünnepi évében gőzerővel folytatódott a „génhalászat”, miközben véglegesítették az emberi genetikai állomány térképét. Új bizonyítékok „bebetonozták” a Világegyetemet uraló sötét energia létezését, de a csillagászat és űrkutatás szerelmesei – lassan felocsúdva a Columbia elvesztése okozta sokkból – már a nagy Mars-invázióra készülnek.
Januárban öt Forma–1-es autóbemutató
London. Évről-évre a téli autóbemutatók – és tesztek – jelentik a következő Forma-1-es világbajnokság felvezetését, ez idén sem lesz másként: eddig öt csapat jelentette be, hogy januárban leplezi le legújabb versenygépét. A McLaren-Mercedes már november végén tesztelte 2004-es autóját (MP4-19).
Eredményes athéni erőfeszítések
Athén. Görögország minden munkát elvégzett, amelyet a 2004-es athéni olimpiával kapcsolatosan 2003-ra tervezett – jelentette ki Evangelosz Venizelosz kulturális miniszter. – Hatalmas erőfeszítéseket tettünk, s ennek meglett az eredménye.
Nagy Ágnes a Saarlouis-ba tart
Kassa. Nagy Ágnes az új évtől a német élvonalbeli TV 1872 Saarlouis kosarasa lett. A 28 éves bedobó a szlovák válogatott húzóemberei közé tartozott az őszi, görögországi Eb-n. Eddig a német második vonalban szereplő Sandhauesen játékosa volt.
SPORTHĺRADÓ
A VK-győztes norvég Sigurd Pettersen szépen kivitelezett 123, majd 120,5 méteres ugrásának köszönhetően diadalmaskodott (az osztrák Höllwarth és a német Späth előtt) az 52. síugró négysáncverseny második állomásán, a németországi Garmisch-Partenkirchenben. A négysáncverseny állása: 1. Pettersen 549, 2.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 53. játékhete (szerda) I. húzásának nyerőszámai: 2, 26, 30, 33, 36, 49; pótszám: 45. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 2 nyertes á 71 690 korona; 3. díj: 8 nyertes á 26 883 korona, 4. díj: 440 nyertes á 706 korona, 5. díj: 10 432 nyertes á 91 korona.
NBA
Az Indiana O’Neal vezérletével győzött Clevelandben, a Minnesota elsősorban Kevin Garnett remeklésének köszönhetően a Chicagót verte hazai pályán, Washingtonban pedig a Shareef Abdur-Rahim vezette Atlanta diadalmaskodott az NBA keddi játéknapján.
Megvan az új tulajdonos
Pozsony. Hosszadalmas tárgyalások után végre felszállt a füst, új tulajdonosa van a nem kis anyagi gondokkal küszködő Slovan Bratislava labdarúgóklubnak.
Új szlovák kettős
Perth. Színvonalas szezonnyitányt ígér a teniszezők nem hivatalos vegyescsapat-világbajnoksága, a 16. Hopman Kupa, ráadásul első ízben a magyar válogatott is ott lesz a pályára lépők között, a szombati selejtezőben a kanadai együttessel találkozik.