Pozsony. Japán klub érdeklődik az Inter labdarúgócsapatának középhátvédje, Gáspár József iránt. A 26 éves játékos január közepén orvosi vizsgálatra utazik a távol-keleti országba, hogy ott a II. ligás japán Vegalta Szendaj klubban orvosi vizsgálatnak vesse alá magát, s utána aláírja a szerződést.
Keresés
Michael Phelps sem verhetetlen
A világbajnoki ezüstérmes Cseh László magyar úszó az olimpián is ott akar állni a dobogón. A Nemzeti Sport munkatársa kérdezte. Ebből közlünk részleteket.
Nem hívták meg ugyan a Sportcsillagok csatájára, de nem maradt le semmiről, amúgy pedig ez legyen a legnagyobb baja.
Hét millió koronáért
Prága. Vladimír Labant, a szlovák labdarúgó-válogatott tagja véglegesen Prágában marad. A 29 éves hátvéd, akinek december 31-én lejárt a vendégjátéka (a West Ham Unitedből érkezett a „vörösökhöz”), csakhamar új szerződést köt a Spartával.
Fontos győzelem
Budapest. Igencsak fontos győzelmet aratott az FTC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek rajtján. Kezdetben sok volt a védekezésbeli hiba; a 8. percben a hazaiak 6:4-re vezettek, majd – részben a több elrontott támadás következményeként – sorozatban háromszor kapott gólt Sugár, és fordult a kocka.
Góllövés a tudománya
Kádár István, a komáromi vízilabdacsapat csatára nem akármilyen teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet az idei bajnokság elején: két mérkőzésen tizenhárom gólt dobott. Ilyen is már régen fordult elő a honi pólóbajnokságban.
Váratlan imelyi kupadiadal
Komárom. Szombaton a városi sportcsarnokban zajlott a Komáromi Területi Labdarúgó Szövetség elnökének serlegéért kiírt teremlabdarúgó-torna döntője, mely a várokozással ellentétben alacsonyabb osztályban játszó együttesek sikerét hozta. Az első három helyen ugyanis az V. liga délkeleti csoportjának résztvevői végeztek.
Kolon: ötszáznegyvenkilenc gól
Kolon. Huszonnégy órán át pattogott a labda a koloni alapiskola tornatermében, ahol pénteken, január másodikán este 18 órakor indult, szombat este hatkor zárult az újévi teremfoci-maraton. A rendezvény lefolyásáról annak fő szervezőjét, Balkó Gábort kérdeztük.
Kalmár helyett Szaban Tibor
Baka/Illésháza. Még szunnyad a labda a szertárban, pihennek a labdarúgók, üresek az öltözők, ám a színfalak mögött már javában zajlik a fociélet. Az alacsonyabb osztályban futballozó csapatok tisztségviselői több helyszínen is edzőcserével igyekeznek nagyobb erőbedobásra serkenteni játékosaikat.
Döcögött a Lokomotíva
Kassa. Az utóbbi időszakban is a jól bevált forgatókönyv szerint folytatódott az őszi idényben az egykor szebb napokat megélt kassai Lokomotíva szereplése a III. liga keleti csoportjában.
Miből éljen meg?
Jelige: Piros Rózsa
„ Szeretném megtudni, menynyi a létminimum egy személyre. Egyedül nevelek két gyereket, és 5500 koronát kapok, ebből 1700 korona az én fizetésem, mivel az édesanyámat gondozom, és benne van a gyereksegély is.