Rozsnyó. A Rozsnyói Városnapok keretén belül nyitották meg azt a nem mindennapi kiállítást, amelyet a Rozsnyó és Vidéke Polgári Társulás, valamint a szepsi Rovás Polgári Társulás rendezett a Szövetség a Közös Célokért Rozsnyói Irodájának támogatásával.
Keresés
A képviselő nyílt levele
Besztercebánya. A megyei önkormányzat múlt heti ülésének apropóján Juraj Mesík megyei képviselő nyílt levelet intézett Milan Marčokhoz, a testület elnökéhez.
Közösen tenni az elesettekért
Kassa. Civil és keresztény szervezetek fogtak össze a szociálisan hátrányos helyzetű kassaiak felzárkóztatásának érdekében.
Tiltakozó levelet írtak
Fülek. Mintegy kétszáz roma polgár gyűlt össze január 29-én a város művelődési házában, hogy megfogalmazzák a városban élő, nehéz szociális helyzetben lévő lakosok követeléseit.
NAPTÁR
Február 3
EGY GONDOLAT
„Nehéz túltenni magunkat azokon az indulatokon, amelyek velünk születnek.”
Gertrude Stein
NÉVNAP
Balázs
Még a latinnál is ősibb név, a római korban Blasius formában volt használatban, amely aztán Blasióvá rövidült, s ennek magyar változata lett a Balázs. Jelentése: görbe lábú.
Clooney gondot okoz a postának
London. Ki gondolná, hogy egy igazi világsztár odaköltözése mennyire felforgathatja egy skót kisváros életét. Erről mostanában leginkább a Dechmont nevű település lakosai tudnának sokat beszélni. Ugyanis ebbe a festői szépségű városkába költözött néhány hónapra George Clooney.
Gyakori antiszemita akciók Franciaországban
Párizs. Antiszemita szidalmakkal illették Shirel francia énekesnőt egy vidéki jótékonysági hangversenyen. Az eset még szombaton este történt, amikor a musicalekből ismert énekesnő Maconban lépett föl.
Nagy Bandó beteg
Budapest. Mentővel szállították kórházba Nagy Bandó Andrást még a múlt héten. Tegnapi sajtóhírek szerint a humorista már napokkal az eset előtt gyengélkedett: előbb injekciós kezelést kapott, mely nem hatott, sőt néhány nappal később erős fájdalmak közepette lépett fel Veszprémben, két székre támaszkodva.
Feketehumor-múzeum?
Prága. Humormúzeumot rendeznek be abban a toronyban, amelyből a volt kommunista csehszlovák állambiztonság (ŠtB) a hetvenes és a nyolcvanas években szemmel tartotta Václav Havel lakását Prága központjában.