Pozsony. Kossuth Lajos rozsnyói szobrának újbóli felállítása a száz évvel ezelőtti „legsötétebb erőszakos elmagyarosítási hullámot” idézi, reagált a Smer vezetősége a hétvégi eseményre. Szerintük Kossuthban a történelmi Magyarország nacionalizmusa testesül meg, és ő volt az, aki Štúrék börtönbe zárását kezdeményezte.
Keresés
Pomogáts lemond, ha csökken az IKA támogatása
Kolozsvár. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke szombaton felkérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőségét, vesse latba befolyását Medgyessy Péter magyar miniszterelnöknél, hogy ne csökkenjen a határon túli magyarok támogatásával foglalkozó közalapítványok támogatása.
Társadalmi sztereotípiák – rózsaszín és kék világ
Pozsony. Kisfiúknak kisautó, lányoknak játék baba, ha véletlenül fordítva van, az már nem normális – ez az egyszerű megállapítás jellemzi a nőkkel és a férfiakkal kapcsolatos legtöbb sztereotípiát. Bevett társadalmi szokás: a születés pillanatától különbséget kell tenni a hím- és nőnemű lények között.
Egymilliárd a kommunizmus áldozatainak
Pozsony. A kommunizmus áldozatainak eddig mintegy 1,27 milliárd korona kártérítést fizetett ki az állam, összesen 37 ezer személy kapott valamilyen juttatást.
Schuster elnök mindenkit kioktatott
Pozsony. Rudolf Schuster viszszautasítja azokat az őt ért vádakat, hogy csakis azért írta ki a köztársaságielnök-választással azonos időpontra az előrehozott választásokról szóló népszavazást, hogy saját nyerési esélyét növelje.
Újabb szlovákiai magyar nagygyűlést javasolnak
Nagyfödémes. Tíz év eltelte után a szlovákiai magyarság újabb nagygyűlésének összehívását kezdeményezi a Csemadok Galántai Területi Választmánya által Otthont a hazában, hazát a szülőföldön! címmel szombaton megtartott nagyfödémesi közösségi fórum zárónyilatkozata.
Szerepre csúnyuló sztárok
1981-ben Robert De Niro három hónap alatt szedett fel 25 kilót a Dühöngő bika főszerepéért, hogy ezzel évtizedekre példát mutasson a hollywoodi sztároknak a színészi alázatról és elhivatottságról. Az utóbbi években Tom Hanks, Edward Norton, Adrien Brody, Renée Zellweger és Charlize Theron is követőivé váltak: 10-20 kilók jöttek és mentek testükön – aktuális munkáikhoz igazodva.
Horoszkop
Gyakran túl komolyan viszonyul a problémákhoz. Ne feledje, a víz segít az ellazulásban! Nyakig merül valamilyen művészi eseménybe. Valósággal lubickol benne, úgy élvezi.
Újabb kihívásokkal találja magát szembe, de ne aggódjon, mert ezekkel is meg fog birkózni.
Lehetőségek vállalkozóknak
Üzleti kooperációs ajánlatok
11703 Bécshez közeli magán üzleti park olyan cégekkel szeretne kapcsolatba lépni, melyek Ausztriában szeretnének megtelepedni. Irodákat, üzemeket, raktárakat kínál.
Befektetőkre vár a korona
A nyugati beruházók Szlovákia iránti érdeklődése az elmúlt héten tovább erősítette a korona árfolyamát. A fizetőeszköz a hét elején 40,830/860 korona/euró szinten nyitott, és mivel a nap nyugodt hangulatban telt, az árfolyam megmaradt ennek a szintnek a közelében.