„Lányom 1995-ben szült egy gyermeket, török állampolgártól, aki Bécsben él és dolgozik. Az apa nem vette nevére a kicsit, mivel nős. Az apa a gyerek héthónapos koráig rendszeresen járt hozzánk és segítette a lányomat, de miután a kicsiről féléves korában kiderült, hogy epilepsziás, mentálisan sérült, többé nem jött.
Keresés
Közösen az idősekért
Nádszeg. Szombaton nyílt napot tartottak a helyi Szent Erzsébet Egészségügyi-Szociális Központban. Juhos Ferenc polgármester két okból tartotta szükségesnek a létesítmény bemutatását. Egyrészt azért, hogy az emberek megbarátkozzanak a gondolattal: aki idősek otthonába kerül, nem kényszerül a társadalom perifériájára.
Szentségtartó és kereszt tűnt el Boldogfáról
Boldogfa. Egy szentségtartót (monstranciát) és egy keresztet lopott el péntekről szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettes a szenci járásbeli község római katolikus templomából. Lapunk értesülését a gyülekezet lelkipásztora, Mózes Gyula is megerősítette.
Az idei év pedagógusai
Komárom. A pedagógusnap alkalmából „A 2004-es év komáromi pedagógusait” köszöntötte pénteken délután Bastrnák Tibor polgármester és Szabó Béla alpolgármester.
NAPTÁR
Március 29
EGY GONDOLAT
„Jegyzetek egy vershez: akárha anatómiai felolvasást tartanánk egy sülthöz.” August Wilhelm Schlegel
NÉVNAP
Auguszta
Az ókori latin Augustus név női változata, jelentése: fenséges, fennkölt.
Álmagyar csalót kaptak el
Róma. Mobiltelefonja, illetve magyar nyelvtudásának hiánya buktatott le egy csalót a minap a San Marino melletti Novafeltriában. Egy fiatalember mobiltelefont kívánt vásárolni, s azt egy német bank által kiadott hitelkártyával akarta kifizetni, de az eladónak magyar útlevelet mutatott fel.
Évekig osztotta az AIDS-t
Prága. Büntetőeljárást indított a cseh rendőrség egy biszexuális HIV-pozitív fiatalember ellen, aki a gyanú szerint tudatosan fertőzte meg partnereit.
A 26 éves fiatalember két és fél éve, egy rutinvizsgálat alkalmával tudta meg, hogy HIV-pozitív.
Újra rengett a török föld
Isztambul/Ankara. A Richter-skála szerinti 5,3 erősségű földrengés rázta meg tegnap Törökország keleti Erzurum tartományát; az újabb földmozgásokban tizennégyen megsérültek, jelentős anyagi károk keletkeztek.
Hétszeres hangsebesség
Los Angeles. Sikerrel végződött az X43-A jelű amerikai nagy sebességű kísérleti repülőgép próbaútja szombaton a Csendes-óceán fölött.