Pozsony. Richard Rybníček bűnvádi feljelentést tesz Milan Materák és Igor Kubiš ellen. A Szlovák Televízió vezérigazgatója tervezett lépését azzal indokolja, hogy két elődje olyan megállapodásokat írt alá, amelyek miatt a közszolgálati intézmény jelenleg perben áll a szerződő felekkel.
Keresés
Ötven fillérrel drágult a motorbenzin
Pozsony. Több mint egy hónap elteltével a Slovnaft tegnap ismét emelte a motorbenzin árát – egységesen 50 fillérrel. A gázolaj nem drágult, literje továbbra is 32,20-ba kerül.
Magyar–szlovák konferencia a Dunáról
Budapest. Egy határfolyónál úgy igazságos, ha a vízen mint erőforráson fele-fele arányban osztoznak a szomszédos országok – jelentette ki Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter a tegnap Budapestről indult hajón rendezett szakmai konferencián.
Nagyobb az adóbevétel
Pozsony. A 2004. január 1-től életbe lépett gyökeres adóreformok eddig kedvezően befolyásolták Szlovákia állami költségvetésének alakulását.
Kedden településtüntetés
Pozsony. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása április 20-án tüntetni fog a kormányhivatal előtt. A demonstrációra mintegy ezer részvevőt várnak.
Nem lesz jogviszony az állandó lakhely
Pozsony. Ha a parlament is rábólint a belügyminisztérium műhelyéből származó javaslatra, akkor az állandó lakhely ezentúl nem biztosít majd jogviszonyt semmilyen ingatlannal vagy annak a részével szemben, hanem kizárólag nyilvántartó jellegű lesz.
Ki hányas számmal indul?
1. Magyar Koalíció Pártja
2. Új Polgári Szövetség
3. Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió
4. Magyar Föderalista Párt
5. Kisiparosok Pártja
6. Szlovákia Demokrata Uniója
7. Szlovákia Kommunista Pártja
8. Szabad Fórum
9. Szlovák Nemzeti Párt – Valódi Szlovák Nemzeti Párt
10. Szlovák Néppárt
11.
Tíz párt kap állami pénzt
Pozsony. Idén tíz párt kap támogatást az állami költségvetésből. A hét parlamenti párton kívül csak a PSNS, az SNS és a HZD juttatta el a parlamentbe a törvényben megszabott határidőig, március 31-ig az előző évre vonatkozó, hibátlan zárszámadását.
Mindenhol lesz internet
Pozsony. Április 13-ától az év végéig Szlovákia valamennyi alap- és középiskolája új, IBM márkájú számítógéphez, nyomtatóhoz és egyéb számítógépes perifériához jut – közölte Miroslav Majoroš, a Slovak Telecom vezérigazgatója.
Kormány: igen az ezresre
Pozsony. A kabinet tegnap jóváhagyta a nyugdíjasoknak járó, egyszeri, ezerkoronás támogatásról szóló jogszabályt. A támogatást a Szociális Biztosító fizeti ki 2004. július 1-je és december 31-e között.