Phenjan. Őrültnek nevezte Dick Cheneyt az észak-koreai külügyminisztérium illetékese tegnap, miután az amerikai alelnök Szöulban ismét a kommunista ország atomprogramjának leállítását sürgette.
Keresés
Ma vallomást tesz a koronatanú
Brüsszel. A Belgiumot lázban tartó Dutroux-per talán legnagyobb érdeklődéssel várt eseményére kerül sor ma: az emberrablásokkal, kiskorú lányok megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt belga férfi, Marc Dutroux egyik áldozata, a szerencsére élve kiszabadult Sabine Dardenne tesz majd tanúvallomást.
Csütörtökre kész a Szabadság
Bukarest. A már előkészített talapzathoz szállították át az aradi Szabadság-emlékmű elemeit tegnap délelőtt a helyi minorita templom udvarából, hogy egy hét múlva fel lehessen avatni a tizenhárom vértanú tábornok emlékét őrző szoborcsoportot.
Zapatero felesküdött
Madrid. José Luis Rodríguez Zapatero új spanyol miniszterelnök szombaton bemutatta 16 tagú kabinetjét, amelyben Pedro Solbes volt EU-biztos és Miguel Angel Moratinos az Európai Unió közel-keleti különmegbízottja a „két erős ember”. Az új kormányfő ismertette kormánya névsorát I. János Károly királlyal.
Hajsza a vádlottak után
Belgrád. Feltételezett háborús bűnösök után indított hajszát tegnap a boszniai szerb rendőrség, belgrádi hírek szerint az akcióban életét vesztette egy személy.
A rendőrség a szerbiai határnál fekvő kelet-boszniai Visegrad városánál indított hajszát a hágai Nemzetközi Törvényszék vádlottjai után.
Ma ítélet várható Hágában
Brüsszel. Történelmi jelentőségű ítéletet hoz ma a jugoszláviai háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék felebbviteli bírósága: Radiszlav Krstics szerb tábornok ügyét vizsgálva döntenie kell arról, hogy az 1995-ös srebrenicai mészárlás, több ezer bosnyák férfi meggyilkolása minősíthető-e népirtásnak.
Újabb öt amerikai halála
Bagdad. Nem hivatalos jelentések szerint öt amerikai tengerészgyalogos és tucatnyi iraki életét vesztette a hét végén Irakban a szíriai határ közelében vívott heves harcokban.
Saron gratulált, a Hamász bosszút esküdött
Ariel Saron izraeli kormányfő gratulált a hadseregnek a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetőjének szombati megöléséhez. Bejelentették azt is, hogy az első adandó alkalommal megölik a szervezet damaszkuszi irodavezetőjét is.
Késett az elnöknő, ezért hazaküldték
Pozsony. Személyes problémák árnyékolták be az elnökválasztást Pozsonyhidegkúton. Az egyik körzeti választási bizottság elnöknője tizenöt percet késett. Ezért a városi hivatal munkatársnője azt mondta neki: hazamehet, nem jár neki sem az ebéd, sem a pénz.
Az integráció támogatását várják
Pozsony. Az USA tiszteletben tartja a szlovákiai választások eredményét. „Azt várjuk, hogy Ivan Gašparovič támogassa Szlovákia integrációját az euroatlanti struktúrákba” – áll a pozsonyi amerikai nagykövetség sajtóközleményében.