Kassa. Derűs idők címmel nyílik kiállítás Gál Attila festményeiből a Thália Színház Márai Stúdiójának földszinti kávézójában. A tizenegy nagy méretű kép külön erre az alkalomra készült, és a Rovás polgári társulásnak köszönhetően került Kassára. A 17.
Keresés
Agyők, Nagy Ők, agyalapi mirigyek
Nézem a dobozt. Üres! Pedig milyen jó lenne most rágyújtani. De az orvosom eltiltott minden izgalomtól. Dohánytermékből csak Light, zenéből is csupán az Electric Light Orchestra, száguldásból pedig egy százéves lajtos kocsi. A Nagy Ő-t sem nézhetem addig, amíg el nem döntöm, milyen viszonyban vagyok Anikóval.
Kesergő nép kesernyés humora
„A humor az élet visszásságait mélyről fakadó derűvel szemlélő és megbocsátó kedélyállapotból fakad” – olvasható a fényírók győri fesztiváljának honlapján.
Kadhafi az EU vezetőinél
Brüsszel. Romano Prodival, az EB elnökével kezdett tárgyalásokat tegnap Moammer el-Kadhafi líbiai államfő, aki 1989 óta először tesz látogatást az Észak-Afrikán és a Közel-Keleten kívüli térségben.
Új határozatot akar az USA
New York. A tömegpusztító fegyverek terroristák kezébe kerülését kívánja megakadályozni az USA azzal az ENSZ-határozattal, amelyet Washington még ezen a héten szeretne elfogadtatni a BT-vel. Amerikai diplomaták jelenleg köröztetik a tervezetet az ENSZ New York-i székhelyén.
Nyolcvanezer áldozat?
Ammán. Nagyszabású vegyi és mérgesgáztámadást tervezett az ammáni amerikai nagykövetség és a jordániai hírszerzés központja ellen egy terrorista az al-Kaida iraki hadműveleti főnökének parancsára. A jordán televízió hétfő este sugározta az őrizetbe vett gyanúsított vallomását.
Rendezték a vitákat
Luxembourg. Az EU és Moszkva véglegesen rendezte nézetkülönbségeit az unió bővítésének következményeiről, ezt tegnap egyezményben rögzítették. A megállapodás az EU és Oroszország partnerségi tanácsának ülésén született.
Bolgár bocsánatkérés
Varsó. Szófia elismerte, hogy nem kíséreltek meg merényletet Georgi Parvanov államfő ellen iraki látogatása idején.
Az ügyvéd aggodalmai
Bagdad. Látogatást tettek tegnap a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársai az amerikai hadifogságban lévő volt iraki elnök, Szaddám Huszein fogdájában – közölte Mark Kimmitt amerikai dandártábornok.
Fizetnek a japán túszok
Tokió. Megkapták a költségszámlát azok a japán túszok, akiket a napokban bocsátottak szabadon a tokiói kormány felhívására iraki fogvatartóik. A már hazatért három személynek fejenként hozzávetőleg 300 ezer koronányi öszszeget kell megfizetnie a kiszabadításával és hazaszállításával kapcsolatos költségek fejében.