Kassa. A gyülekezési jog került terítékre az alkotmánybíróságon egy 3 évvel ezelőtti pozsonyi kerékpáros-megmozdulás kapcsán. A taláros testület kimondta, hogy a gyülekezési jog gyakorlása a közös véleménynyilvánítás egyik formája.
Keresés
EP-választás: 170 tonna papír szavazólapokra
Pozsony. Teljes gőzzel készül a belügyminisztérium az európai parlamenti választásra: már nyomtatják a szavazólapokat; több mint 73 millió cédulát készítenek elő, összesen 170 tonna papírt használnak fel.
Osram: újabb nagybefektetés
Érsekújvár. Az Osram Slovakia Rt. az elkövetkező három évben 10 millió eurót fordít érsekújvári gyárának bővítésére; közvetlenül 300, áttételesen pedig 100 új munkahelyet teremt. A befektetést az állam is támogatja. A cégnek öt, esetleg tíz évre szóló, 60 millió koronás adókedvezményt nyújtanak.
Aktavizsla Langošnál
Pozsony. Egy év alatt mintegy 4500 kérvény érkezett a Nemzeti Emlékezet Hivatalába; összesen 5096 személy iránt érdeklődtek.
Volt, van és lesz Apáczai
Budapest. Az Apáczai Közalapítvány volt, van és lesz, jelentette be Medgyes Péter, a magyar oktatási tárca nemzetközi helyettes államtitkára tegnap a közalapítvány létrejöttének 5. évfordulója alkalmából tartott kuratóriumi díszülésen.
Barnuló örökzöldek
Valamikor a gyümölcsfák védelmére is csak négy szert írt a szakirodalom, most már döbbenten látja az ember, hogy a diófától kezdve sajnos a dísznövényeket is védeni kell. Nagyon sokan panaszkodnak, hogy a tujájukkal valami baj van, levelei barnulnak. Sajnos az örökzöldeket is permetezni kell.
Ha a hagymás virágok márelnyíltak...
A kertjeinkben viruló hagymás növények, mint a nárcisz, a jácint és a tulipán virágjai, szemet gyönyörködteto látvány. A hagymás növények ilyenkor virulnak, majd késobb visszahúzódnak.
Hasznosított borókakivonat
Kezdodik a permetezési idény. Az alábbiakban egy olyan, a növények védelmének hatékonyságát nagyban javító terméket mutatunk be, amelyre már tanácsadó rovatunkban többször hivatkoztunk.
Biokerti tapasztalatok
A bioparadicsom királynojének nevezte a kassai Regina Rádió riportere a toketerebesi járásbeli Jana Suškovát, aki vegyszermentesen termel zöldséget és gyümölcsöt visnyói biofarmján. Évekig gyógynövényeket termesztett.
A kert díszévé válhat
Ha a talaj nem túl nedves, és homérséklete elérte a 8–9 fokot, trágyával dúsított fészekbe vethetjük a spárgatök, cukkini, csillagtök, sütotök, lopótök, kolbásztök, laskatök és a dinnye magvait. Ha csak kiskertben gazdálkodunk, akkor érdemes a tököt pergolára felfuttatnunk.