Kassa. A vesebetegeket érintő döntést hozott a kassai L. Pasteure Egyetemi Kórház vezetése, ugyanis június 1-től egy magáncégnek bérbe adják a dialízist végző osztályukat.
Keresés
Újabb határ menti együttműködés
Détér/Gesztete/Dobfenek. Egy erdővel borított hegy és az országhatár választja el Domaházát északi szomszédaitól, akikkel gyakorlatilag emiatt évtizedekkel ezelőtt meg is szakadt minden kapcsolat.
Informatikai kurzus a község lakosainak
Nagytárkány. A helyi alapiskolában informatikai tanfolyam indult, melyen szakképzett pedagógusok heti két órában számítástechnikai alapismereteket oktatnak a falu lakosainak. A kurzust délutánonként abban a tizenkét számítógéppel felszerelt szaktanteremben tartják, melyet az idén vehettek birtokukba a tanulók.
Baleset a rali Európa-bajnokságon
Fülekkelecsény. Súlyos sérüléseket szerzett egy alsókubini járásból származó házaspár a fülekkelecsényi autocross pálya nézőterén. Rajtuk kívül még öt sérültet kellett a helyszínen ellátniuk a mentőknek.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Gyilkossággal gyanúsítják
Lőcse. Gyilkossági kísérlet miatt előzetes letartóztatásba helyeztek egy dolyáni (Doľany) fiatalembert. A 18 éves férfi egyelőre tagadja a vele szemben megfogalmazott gyilkossági vádakat, melyek szerint egy nézeteltérést követően kétszer hátba szúrt egy 26 éves személyt.
AJÁNLÓ
Május 26. (szerda)
Léva – 17.00: A lévai céhek története címmel, a Reviczky Társulás történelmi előadássorozata keretében Sándor Károly történész tart előadást a Reviczky Házban.
Munkabörze Rozsnyón
Rozsnyó.
Újra szólt a Hviezda FM
Nyitra. A múlt héten rövid időre újra megszólalt az április 20. óta csendes Hviezda FM rádió. Az adás csak ideiglenesen és csupán a Pozsony környékén hallgatható, de a tulajdonosok számára ez volt az egyetlen megoldás, hogy ne veszítsék el a sugárzási engedélyt.
Fizetőssé vált a főút
Pozsony. Ezentúl fizetnünk kell majd a Nyitra és Nagyszombat közti főút (I/51) használatáért. A rendőrség már eltávolíttatta a díjmentességről tájékoztató táblákat – közölte lapunkkal Viktor Plézel, a nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő helyettese.
TŰZOLTÓSÁGI NAPLÓ
Bennégett az idős asszony
Nagymegyer. Házának ebédlőjében, foteljában ülve megégett egy magatehetetlen idős asszony. A tűzoltóságot az éppen vásárlásból hazafelé tartó fia értesítette. A ház ebédlőszobája teljesen kiégett, és a tőzoltók már csak a szerencsétlen asszony megégett holttestét találták meg.
Stutika Gyula Deménd törvényes polgármestere
Deménd. Az illetékes ügyész és nyomozó lezárta a helyi polgármester, Stutika Gyula ellen tavaly indított eljárást, és őt továbbra is a lévai járásbeli település törvényes vezetőjeként ismerte el.