A régi papírok rendezése közben néhány felvásárlói elismervény is előkerült. Az 1985-ben kiállított számla szerint a sárgabarack kilóját 12 koronáért vették át. A minap, két évtizeddel később, hangosbemondó közli velem: barackot vásárolnak fel, 12 koronás kilónkénti áron...
Keresés
Az RMDSZ új választási programja
A nemzeti kisebbségek egyéni és közösségi jogainak kiszélesítése, a közösségi autonómiaformák feltételeinek megteremtése a fő helyen szerepel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti választási programjában.
A sebezhető Amerika
Ezzel a címmel írt könyvet a New York-i független külpolitikai agytröszt, a Külkapcsolatok Tanácsának egy tagja arról, hogy szerinte országa még mindig könnyű célpont a terroristák számára, és ennek mi az oka. A könyv július 26-án jelenik meg, de az interneten előzetest, jelent meg belőle.
SPORTHĺRADÓ
Előkészületi labdarúgó-mérkő-zések: Balassagyarmat–Olováry 2:3 (a vendégek mindhárom gólját György lőtte), Sopron–Zemun 2:2.
Martin Fabuš a Žilina futballcsapatától két évre a Banská Bystricához, Marek Čech pedig a pozsonyi Intertől a prágai Spartához szerződöttt.
NIKÉ
Kedd, július 20
Labdarúgó Ázsia-kupa (Kína): 74. Japán– Omán 1,35-4-7,1 -1-2,55; 75. Irán –Thaiföld 1,35-4-7,1-1-2,55.
Előkészületi futballmeccsek: 88. FC Basel–Werder Bremen 2,7-3-2,4-1,35 1,3; 89. Aachen–Schalke 4,7-3,4-1,6-1,9-1,1; 90. AS Roma–Gl. Rangers 1,8-3,4-3,5-1,2-1,7; 91. Metz–St.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 29. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei – I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 26 863 korona (7 nyertes); 4. díj: 902 korona (301 nyertes); 5. díj: 126 korona (6 614 nyertes). JACKPOT: 7 788 327 korona. II. HÚZÁS, 1. és 2. díj nincs nyertes; 3. díj 31 340 korona (6 nyertes); 4.
RÖVIDEN
Kahn felesége válni akar
Berlin. Német sajtóértesülés szerint Oliver Kahn felesége úgy döntött, hogy elválik férjétől, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusától. – Ez volt az utolsó kísérlet a házasságunk megmentésére. Nem sikerült.
Abramovics újabb fogása
London. A Chelsea labdarúgócsapata megszerezte Didier Drogbát, az Olympique Marseille elefántcsontparti csatárát.
Szerencsés győzelem
Szenc. A szlovák labdarúgó Szuperkupa vasárnap esti dön-tőjében a bajnok Žilina 2:1 arányban legyőzte az Artmedia Bratislava együttesét (gólszerzők: Šesták 2 ill. Suchánek). A mérkőzés hőse a két gólt szerző Stanislav Šesták volt. „Nem játszottunk a legjobban, a szerencse azonban mellénk állt.
Nagyra törő tervek nélkül
Borsi. Újonc létére a hatodik helyen ért célba a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának borsi újonca a 2003/2004-es bajnoki évadban. Az Olympia nevet viselő csapat 28 találkozón 38 pontot gyűjtött (11 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség, 46:46-os gólkülönbség).