Nagyra törő tervek nélkül

Borsi. Újonc létére a hatodik helyen ért célba a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának borsi újonca a 2003/2004-es bajnoki évadban. Az Olympia nevet viselő csapat 28 találkozón 38 pontot gyűjtött (11 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség, 46:46-os gólkülönbség).

Borsi. Újonc létére a hatodik helyen ért célba a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának borsi újonca a 2003/2004-es bajnoki évadban. Az Olympia nevet viselő csapat 28 találkozón 38 pontot gyűjtött (11 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség, 46:46-os gólkülönbség). Érdekesnek találtuk, hogy az értékelt időszakban egymásnak adták a kilincset a szakvezetők.

A térség ismert edzője, Emil Sudimák vezetésével kezdték el a pontvadászatot a borsi „tigrisek”, őt Végső Gyula követte a sorban. A Haniská ellen hazai pályán elszenvedett súlyos vereséget követően Végső szó nélkül odébbállt. Ekkor került a csapatkapitány Nagy Tibor kezébe a karmesteri pálca, aki játékosedző-ként irányítja a kollektívát. „Az új idényre való felkészülést július 2-án kezdtük el, pénzszűkében edzőtáborozást nem terveztünk. Hetente három alkalommal gyakorol a 17 fős játékoskeret, szerdán és szombaton rendszeresen edzőmeccseket játszunk. Ezekből összesen kilencet terveztünk lejátszani a bajnoki nyitányig. Nagy változásokra nálunk nem került sor. Megtartottuk kapusunkat Edo Smižíket, aki tavasszal került hozzánk. Kovács pedig a tiszacsernyőiekhez igazolt. Egy középpályással szeretnénk erősíteni, nevét, egyelőre, nem árulhatom el” – nyilatkozta az új idényre való felkészülést sommázva Nagy Tibor.

Vajon miért nem említette a bodrogszerdahelyi Nagy Attilát, aki a tőketerebesi ifjúsági csapat elleni győztes (1:0) mérkőzésen a borsiak mezét viselte?

„Attila nem a mi labdarúgónk. Mivel a bodrogszerdahelyiek nem kezdték el időben a nyári felkészülést, játékosuknak megengedtük, hogy velünk gyakoroljon” – értesültünk Nagy felbukkanásának hátteréről.

A játékosedző szavai igazolják, hogy a borsiaknak nincsenek nagyra törő terveik az új idényben. „Tapasztalatból mondom, egy újonc számára mindig a második év a legnehezebb. Ebből kiindulva, számunkra is egyértelműen a bentmaradás kiharcolása a cél” – fogalmazott Nagy Tibor. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?