Budapest. Megszületett az első unokája az Edda frontemberének. A legifjabb Pataki, aki a Lili Emese nevet viseli, 51 centivel és 3,1 kilogrammal jött a világra. Pataky Attila számára ez különös esemény, hisz a legkisebb fia is éppen csak betöltötte az egy évet.
Keresés
Kerry-keksz a sláger
Boston. John Kerry, akit az amerikai demokraták tegnap hivatalosan is elnökjelöltté választottak, egy ideig sikeres kekszgyáros volt élete folyamán.
Vatikáni szájkosár
Bécs. A Vatikán azonnali hatállyal megtiltotta Kurt Krenn püspöknek, a szex- és gyermekpornográfia-botrányba keveredett St. Pölten-i papnevelde tisztségéből felfüggesztett vezetőjének, hogy újságíróknak nyilatkozzon.
Pereskednek a busmanok
Gaborone. Ősi életformájuk védelmében bírósághoz fordultak a Kalahári-sivatag híres őslakói, a busmanok, akiket a botswanai kormány egy fejlesztési programra hivatkozva kitelepített.
Utazz, tanulj, ismerkedj!
Az Erasmus-ösztöndíj hallgatóknak és tanároknak nyújt lehetőséget és támogatást külföldi tanulmányok folytatására. A programban, amely 17 év alatt kétmillió diákot mozgatott meg Európa-szerte.
Sok zene, nagy buli
Ma és holnap harmadik alkalommal rendezik meg az érsekújvári járásban található Fűrön a POGO elnevezésű rockfesztivált, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A rendezvény már kinőtte a regionális jelzőt, hiszen már Magyarország is képviselteti magát néhány együttessel.
Milyen szakmát válasszak?
A legtöbb ember azért kap pénzt, mert dolgozik, azaz valami hasznosat csinál önmaga és a többiek számára. Például házat épít, gyógyszert készít, tanít, országot irányít, utcát seper, zenél, kamiont vezet, gyógyít vagy tolvajokat üldöz.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Shrek 2 (am.) 16, 18, 20 HVIEZDA – KERTMOZI: Shrek 2 (am.) 21 MLADOSŤ: Régi, új, kölcsönzött és kék (dán) 18 Trója (am.) 20 TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 18 Minden végzet nehéz (am.) 20.30 AUPARK – PALACE: Pókember 2 (am.) 14, 16, 16.30, 18.30, 19, 21, 21.40 Holnapután (am.) 17.
Blueskoncert Somorján
Ma 20 órai kezdettel a somorjai Safari vendéglőben lép fel a Ďuro Turtev, Rado Špička és Horváth Romi bluestrió. A belépés díjtalan. (sd)
A Böngésző nyertesei
A Vasárnap 30. számában feltett kérdésre a helyes válasz: Nagykálló. E héten az 500-500 koronát Studenyi Erzsébet kassai, Tóth Angelika oroszkai és Fodor Ilona diószegi olvasónk nyerte. Gratulálunk!