Szenc. Több lengyel állampolgárságú áldozata van a D1-es sztrádán történt tegnap hajnali közúti balesetnek. Egy 70 kilométeres sebességgel közlekedő kamionba szaladt bele hátulról a lengyel jelzéssel ellátott Volkswagen típusú személyautó, melyben heten tartózkodtak.
Keresés
Ötszázan tiltakoztak az MKP ellen
Pozsony. Már több mint ötszázan írták alá a Magyar Koalíció Pártja beszüntetéséért kiírt petíciót, melyet a Szlovák Megújhodási Mozgalom ötlött ki. A szervezet örömmel veszi az emberek érdeklődését, és sikernek könyvelik el a múlt csütörtök óta elért eredményt.
Nem szeretik a technót a rendőrök
Nagyszombat. A rendőrség által vasárnap reggel feloszlatott technofesztivált követően 17 résztvevőt hallgattak ki. Környezet veszélyeztetésének gyanúja miatt jelenleg még senki ellen nem indul eljárás. Erre csak a környezeti károk hivatalos felmérése után lesz lehetőség.
Lipšic nem nyilatkozik
Pozsony. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter nem nyilatkozik a Markíza televíziónak. Lipšic egyelőre nem az egész magántévét, hanem csak egyik munkatársát, Braňo Kráľt óhajtja ignorálni.
Vádat emelnek a savasok ellen
Pozsony. Pont került az úgynevezett savas gyilkossági ügy végére, a rendőrség még augusztusban vádemelési javaslatot tesz 30 gyanúsított ellen.
Titkosszolgálati agytröszt
Pozsony. Létre kell hozni a titkosszolgálatok irányító központját – javasolja Aurel Ugor, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója.
Érdemes kiváltani az uniós biztosítási kártyát
Pozsony. Szlovákia uniós csatlakozása után többen meglepődhettek az orvosnál, amikor készpénzzel kellett fizetniük az elvégzett kezelésért. Május elsejétől ugyanis uniós egészségbiztosítási kártyára van szükségük azoknak a szlovákiai állampolgároknak, akik külföldön dolgoznak.
Látszategység Rusko pártjában
Pozsony. Nem valószínű, hogy az Új Polgári Szövetség kettészakad, és Pavol Rusko ellenlábasai független képviselőkké válnak, majd az SDKÚ őket is megpróbálja becserkészni néhány víztisztítóval, esetleg írásos szerződéssel.
Horoszkop
Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy kivívja főnöke elismerését, dolgozzon teljes erőbedobással. Valaki egy komoly magánéleti probléma megoldásához kéri a tanácsát.
Érdemes elmesélnie üzleti elképzeléseit megbízható partnereinek, hisz ők néhány remek tanáccsal segíthetik azok megvalósítását.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
A dubai uralkodó megmenti a Jukoszt
Moszkva. Dubai uralkodócsaládja, a Maktum-család, illetve Konsztantyin Kagalovszkij orosz üzletember is tagja annak a konzorciumnak, amely felajánlotta, hogy 10 milliárd dollárért kész megmenteni a csőd szélén álló Jukosz orosz olajcéget.